Mi lett volna belőled, ha otthon maradsz? Harmincasok játszanak alternatív valóságot Olasz Renátó filmjében

„Fura, alternatív valóságjáték volt, amit együtt játszottunk”

– jellemezte vasárnap este Kolozsváron Olasz Renátó rendező Minden csillag című első játékfilmjét, amit teltház előtt mutattak be a Filmtettfeszten. A kolozsvári vetítésen jártunk, ahol a reakciókból érződött, többen régi ismerőseiket látják viszont a filmvásznon szerepelni.

A no budget körülmények között forgatott független filmnek a szarajevói világpremier után volt már vetítése a Telex filmklubban, a következő nézői pedig erdélyiek voltak, a 25. Filmtettfeszten ugyanis Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Temesváron és Kolozsváron is vetítették, még a magyarországi mozibemutató előtt. Ezek az alkalmak azért is különlegesek, mert bár a film Magyarországon készült, a szereplők és a stáb nagyon nagy része erdélyi, és az alkotócsapat több tagja el is kísérte a filmet a vetítésekre.

A film főszerepeit a rendező, A Király és az Aranyélet című sorozatból is ismert Olasz Renátó, illetve a Vígszínház társulatának tagja, Waskovics Andrea alakítja, olyan szereplők mellett, mint a Magasságok és mélységek főszerepét alakító és több független színházi projektben játszó Pál Emőke, a kolozsvári Váróterem projektből ismert, majd egyik rövidfilmes szerepével Cannes-ba is eljutó Udvari-Kardos Tímea, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Társulatának két tagja, Gedő Zsolt és Farkas Loránd, illetve Oláh-Badi Levente és Szén János, a Sapientia EMTE kolozsvári filmszakának, majd a budapesti SZFE-nek a filmrendező szakos diákjai. A film operatőre, hangmestere és coloristja szintén erdélyi származású, Bántó Csaba, Péter Attila és Tötszegi Szilárd.

A közös bennük az, hogy mindannyian korábban is kapcsolatban álltak Olasz Renátóval, aki elmondása szerint egyszerűen velük akart dolgozni valamit. Mint mondta, Pál Emőkével és Gedő Zsolttal már korábban tervezett együtt dolgozni, csak azok a projektek végül nem jöttek össze, Farkas Lorándot castingolta, Udvari-Kardos Tímeával játszottak együtt, Oláh-Badi Levente és Szén János „az életének fontos részei és az ő személyiségük volt fontos”, de Waskovics Andrea esetében is hasonló volt a helyzet, vele osztálytársak voltak és máig legjobb barátok.

„Nem úgy dolgoztunk, hogy ki voltak találva a karakterek, hanem valahogy az volt cél, hogy a színészek személyiségét engedjük kibontakozni, és beletegyük őket egy alternatív univerzumba, ahol valójában ők ők maguk, de mégsem” – magyarázta a rendező.

A film kiindulópontja, hogy egy harmincas éveiben járó testvérpár, Bianka és Milán (Waskovics Andrea és Olasz Renátó) hazatérnek a kisvárosba, ahol felnőttek, hogy régi barátaikkal bulizzanak egyet karácsony előtt a helyi kiskocsmában. Miközben a találkozás öröme és a töménytelen alkohol oldja a gátlásaikat, fokozatosan kiderül, hogy milyen elfojtott vágyak, megbánt kompromisszumok, frusztrációk, nosztalgiák húzódnak a reakcióik mögött, hogy mennyire nem olyan semmi, mint ahogy régen képzelték, hogy mennyire magányosak azok is, akik otthon maradtak és azok is, akik elmentek.

Forgatókönyv nem volt, improvizációk és beszélgetések során alakultak ki a karakterek, majd összesen 16+1 nap alatt forgatták le a filmet a kelet-magyarországi Tiszavasváriban. Bár ennek a filmben nincs jelentősége, a rendező számára fontos volt, hogy szülővárosában forgattak. „Volt egy témám, egy helyszín és minden mást közösen hoztunk létre a többiekkel, jelenetvázlatok jöttek létre, az improvizáció pedig úgy volt improvizáció, hogy nagyon sokat beszéltünk a jelenetekről” – válaszolta Olasz Renátó a vasárnapi közönségtalálkozón Jakab-Benke Nándor kérésére. „Nem akartam forgatókönyvet írni, mert nagyon sokat kellett az egyetemen, és rájöttem, hogy ez engem nem érdekel annyira és nem is igazán értek hozzá, viszont régen, amikor a gimnáziumban drámatagozatos osztályba jártam, nagyon sok színházi előadást hoztunk létre a többiekkel közösen. Ez érdekelt, hogy azt a módszert, ahogy színházban dolgoztunk, át lehet-e ültetni filmre” – magyarázta.

A szereplők közül többen is a közös alkotás kivételességét emelték ki. „Más filmeknél akkor csatlakozik be a színész, amikor már megvan a forgatókönyv, ergo nincs feltétlenül beleszólása, hogy milyen szövege van, mit játszik. Nagyon felszabadító volt ebben a projektben, hogy a színészek is alkotókként voltak jelen, mi találtuk ki magunk a karaktereket, mi adtunk nevet, rengeteget beszélgettünk, a brainstorming állandó volt a forgatást megelőzően, egyrészt egymásra hangolódtunk, másrészt ráéreztünk arra, hogy mi foglalkoztatja Renátót” – idézte fel Pál Emőke, aki a mindig elvágyódó Laurát alakítja, aki sosem merte kipróbálni, milyen máshol élni.

„Elkezdtünk beszélni régi emlékekről, saját helyzetekről, családjainkról, gyerekkorunkról, bulikról például és ezekből kialakultak viszonyok, elkezdett felépülni ez a baráti társaság” – mesélte Udvari-Kardos Tímea. Gedő Zsolt azt idézte fel, hogy több olyan téma merült fel, amihez személyesen is kapcsolódni tudtak, például a maradás-elmenés dilemmája vagy a macsóság felszíne alatt húzódó frusztrációk. „Volt egy pillanat, amikor mindenki »bekapcsolta a figuráját«, és elkezdtünk játszani egymással” – emlékezett vissza Farkas Loránd.

„Félig hülyeségből, félig komolyan mondtam Renátónak, hogy ha csinál valamit, akkor tegyen már bele engem is... de amikor felhívott és elmondta a neveket, hogy kiket kért még fel, akkor rendesen berezeltem, aztán ahogy ez a bizalmi légkör, ez a módszer létrejött, az teljesen cáfolta ezt a félelmemet” – mesélte Szén János, aki amatőr színészként alakítja a befelé forduló, de a felszín alatt forrongó karaktert, Dénest. Ellenpontja a filmben a harsánysága és trágársága mögé rejtőző Öcsi, akit Oláh-Badi Levente alakít, a másik szereplő, aki nem képzett színész ugyan, de nem először áll kamera elé. „Mindannyian Nándi köpönyege alól jöttünk ki” – utalt a közönségtalálkozón arra, hogy Jakab-Benke Nándorral és Szén Jánossal közösen dolgoztak a kukker.ro videorovatán, ahol több virálissá vált videójuk született.

A szabad improvizáció eleinte zavarba hozta, vallotta be Bántó Csaba operatőr. „Alapvetően nagyon jó érzés volt két hetet együtt tölteni az emberekkel, de a gyomorgörcs, hogy ebből mi lesz, azért ott volt. Az első három napban nem igazán tudtam, hogy mit csinálunk. Ameddig ők jól elvoltak, én és az a minimális segítőtábor, aki velem volt, csak néztünk egymásra, hogy ez egyáltalán milyen irányba halad. (...) Onnantól kezdve, hogy kezdtek kialakulni a karakterek és különböző történetvázak – ez legalább három nap volt – onnantól kezdtünk egy picit megnyugodni, hogy most már egyáltalán van, amivel dolgozzunk és van, amit véleményezzünk” – mesélte.

A film executive producere nem más, mint Tarr Béla, de nem a fekete-fehér, sem a sár vagy a fel- feltűnő fehér ló az, amiben a hatása érződik a filmen. „A FreeSZFÉ-n végeztem, a filmrendező mesterszakon és ott volt egy kurzus, amit Tarr Béla vezetett. Ott csináltam egy egysnittes experimentális musicalt, ami nagyon tetszett neki, és azóta barátok vagyunk, mindenemet elolvassa, ezt is véleményezte és a vágás alatt végig ott volt, kb. öt olyan verziója volt a filmnek, amit átvittem hozzá és megbeszéltük snittől snittre, rengeteg tanácsot adott” – mondta Olasz Renátó. „Egyszerűen látja benned azt, hogy te mit tudsz és csak azt várja el tőled, hogy azt száz százalékosan csináld és őszinte legyél. Ez a legtöbb, amit kaptam tőle, hogy ne akarj semmilyen lenni, olyan akarj lenni, amit te tudsz csinálni” – tette hozzá.