Szabó T. Anna és Dragomán György mellett Lars Saabye Christensen is ott lesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több román szerző meghívásával, színházi előadással és zenés irodalmi estekkel is készülnek a szervezők a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre. Június 26. és 29. között több tucat író-olvasó találkozó, könyvbemutató, zenés és gyerekprogram várja a könyvbarátokat. Az idei vendégek között olyan ismert nevek is szerepelnek, mint Dragomán György, Szabó T. Anna, Závada Péter, Berg Judit, Orvos-Tóth Noémi, valamint a nemzetközi meghívott, Lars Saabye Christensen norvég–dán író. Bár néhány nagyobb nevet már beharangoztak a közösségi médiában, a keddi sajtótájékoztatón a szervezők részletesebben is bemutatták az idei könyvhét programkínálatát.

Idén több mint 50 szerző lesz jelen a könyvhéten és közel 80 program várja az érdeklődőket, emellett a könyvvásárban 47 kiadó és 5 könyvkereskedés képviselteti magát. Az esemény gerincét idén is a könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések és dedikálások adják, de a szervezők több újítással is készülnek.

Erdélyi magyar szerzőkből nem lesz hiány

A könyvhét egyik különlegessége Tamás Dénes A lazacok szeretkezése című kötete, illetve Fancsali Kinga Nem a haláltól című verseskötete és Szabó K. Attila Nem hiszek a tavakban novellafüzére, amelyek egyaránt debütalkotások. Szántai János, az E-MIL elnöke külön kiemelte Szabó K. Attila prózakötetét, hangsúlyozva, hogy az erdélyi magyar irodalom inkább a lírai műfajban bővelkedik, ezért egy ilyen színvonalú prózai debütálás igazi ritkaság.

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) fennállásának 25. évfordulóját ünnepli, ennek alkalmából egy reprezentatív antológiával – FISZ 25 – Fiatal költők versei 1999–2024 – jelentkeznek, amelyet két budapesti és két erdélyi alkotó, köztük Mărcuțiu-Rácz Dóra és Varga László Edgár közreműködésével mutatnak be.

Szintén a könyvhét egyik különlegessége lesz Korpa Tamás K-TERMINÁL című kötete, amely húsz Kolozsvárhoz kötődő emberrel készült beszélgetést tartalmaz. Szántai János szerint a könyv „rendkívül izgalmas keresztmetszete annak a bizonyos kolozsváriságnak, amiről olyan sokat szoktunk beszélni”.

Szántai János, az E-MIL elnöke, Kinizsi Zoltán, az Iskola Alapítvány munkatársa, illetve Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője és az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélnek a programról – Fotó: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Szántai János, az E-MIL elnöke, Kinizsi Zoltán, az Iskola Alapítvány munkatársa, illetve Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője és az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélnek a programról – Fotó: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

A verskedvelők sem maradnak program nélkül: Király Zoltán Matróziskola című verseskötetét, valamint Balázs K. Attila Mélyhegedű című könyvét is bemutatják. A Helikon szerzőinek munkái közül Karácsonyi Zsolt új kötetét, valamint Papp Attila Zsolt Villa Diodati című művét is ismertetik. A Mózes Attila életművét feldolgozó konferenciakötet, A század hamutartója szintén helyet kap a programban.

A Helikon gyerekeknek szóló mese- és képregénypályázatának díjkiosztója is a könyvhéten zajlik majd, amelyre Kolozs megyei 4–7. osztályos diákok nevezhetnek. A jelentkezési határidő június 5.

Több román szerzőt is megismerhetünk, de Magyarországról és északabbról is érkeznek vendégek

A rendezvény kiemelt nemzetközi meghívottja idén a norvég–dán író, Lars Saabye Christensen, akinek Féltestvér című regénye világszerte elismert, és már 35 nyelvre lefordították. Csütörtök este találkozhat vele a közönség, ugyanis csak ezen a napon tud részt venni az eseményen. Műveiben a skandináv prózára jellemző visszafogottság és emberi sorsok finom ábrázolása kap hangsúlyt.

Szabó T. Anna és Dragomán György a könyvhét teljes időtartama alatt jelen lesznek: ők a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszmeghívottjai.

Rajtuk kívül Rakovszky Zsuzsa, Bán Mór, valamint olyan ismert szerzők is jelen lesznek, mint Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa, Cserna-Szabó András, Szécsi Noémi, Szederkényi Olga és Orvos-Tóth Noémi – a névsor azonban korántsem teljes, hiszen a könyvhét számos további meghívottal várja az érdeklődőket.

A román irodalom is nagyobb teret kap. Gabriela Adameșteanu, a realista próza egyik legismertebb hazai alakja is jelen lesz, valamint bemutatják Radu Vancu Kaddis Radnóti Miklósért című kötetét is, amit André Ferenc fordított.

Bemutatják Franz Hodjak Soha senkire nem lőttem című kötetét is, bár a szerző személyesen nem tud jelen lenni egészségügyi állapota miatt. Az eseményen azonban ott lesz Király Zoltán és Szenkovics Enikő, akik a könyvről, illetve Hodjak munkásságáról beszélgetnek majd.

Újdonságok és évfordulók: évről évre színesebb a könyvhét programkínálata

A rendezvény egyik különleges eseménye a Csíki Játékszín előadása lesz – ez az első alkalom, hogy színházi produkció is része a könyvhét programjának. A zenés irodalmi estek sem maradnak el: Kollár-Klemencz László Anyám tenyere című zenés könyvbemutatóját is megtekintheti a közönség.

A gyermekek számára rajzfoglalkozásokkal és a Mókatár csapatának játékos programjaival készülnek a szervezők.

Idén több irodalmi évfordulót is ünnepelünk. József Attila születésének 120., Márai Sándor születésének 125., és Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából több program is várható. Földes László Hobo – aki maga is kerek évfordulót ünnepel, hiszen 80 éves lett – irodalmi-zenés esttel készül. Emellett Radnóti Miklós életművét egy különleges kiállítás idézi meg Csönd ül a szívemen címmel, a Petőfi Kulturális Ügynökség jóvoltából.

A szervezők idén új irányok felé is nyitni próbáltak. Kinizsi Zoltán, a könyvhét programfelelőse úgy fogalmazott:

a tizennégy éves Kolozsvári Ünnepi Könyvhét immár a felnőttkor előszobájába lépett, „megkapta a személyi igazolványát”.

Ennek szellemében az idei kiadás számos újdonsággal és friss kezdeményezéssel várja a közönséget. A részletes programot nemsokára közzéteszik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közösségi oldalain.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!