Harag Györgyre emlékeznek Kolozsváron, a tervezettnél kisebb költségvetésből

Harag Györgyre emlékeznek Kolozsváron, a tervezettnél kisebb költségvetésből
A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2021-es Harag György emlékkiállításának részlete – Forrás: a színház Facebook-oldala

Vendégelőadásokkal, vetítésekkel, kerekasztal-beszélgetéssel idézik meg a száz éve született Harag György emlékét június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Eredetileg emlékévet terveztek, de a színház igazgatója szerint nem kapták meg rá a kért anyagi támogatást a kulturális minisztériumtól. Gyűjtés is indult.

Június 4-én lesz Harag György születésének 100., július 10-én pedig halálának 40. évfordulója. A Harag György Centenáriumi Emlékhéten olyan meghívott színházak és előadások kapnak kiemelt szerepet, amelyek szorosan kapcsolódnak a rendező pályájához, és meghatározó állomásai voltak életének, áll a színház csütörtöki közleményében.

Az eseményen olyan vendégelőadások szerepelnek, mint az Elise Wilk: Alaszka (Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciója, r.: Sebestyén Aba), Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat, r.: Sardar Tagirovsky), A. P. Csehov: PlatonOFF (Sfumato Theatre Laboratory, r.: Margarita Mladenova, Ivan Dobchev), Visky András: Kitelepítés (Óbudai Társaskör, r.: Árkosi Árpád), Történt egyszer Újvidéken (Újvidéki Színház, r.: Urbán András) vagy Martin McDonagh: A kripli (Komédiaszínház, r.: Vlad Massaci), derül ki a színház közleményéből.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház – ahol Harag György 1975-től 1985-ben bekövetkezett haláláig főrendezőként dolgozott – az emlékhét során több saját előadását is műsorra tűzi: Kosztolányi Dezső: Édes Anna (r.: Szabó K. István), Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett: Janovics (r.: ifj. Vidnyánszky Attila), Jon Fosse: Én vagyok a szél (r.: Tompa Gábor) Sławomir Mrożek: Tangó (r.: Keresztes Attila) és William Shakespeare: Hamlet (r.: Tompa Gábor).

Június 3-án, délelőtt 11 órától Marosvásárhelyen, Harag György sírjánál szerveznek megemlékezést, de az emlékhét során könyvbemutatókra, valamint Harag rendezésében készült színházi előadások felvételeinek vetítésére is sor kerül a színház emeleti előcsarnokában. Június 3-án, kedden délután 3 órától utolsó rendezése, a Cseresznyéskert (1985), míg június 4-én, szerdán délután 5 órától az Egy rettenetes vasárnap délután (1976) című tévéjáték lesz látható.

Június 6-án, pénteken délután 4 órától kerekasztal-beszélgetés lesz Harag György és a kortárs színjátszás címmel, majd az In memoriam portré Harag Györgyről című riportfilmet vetítik. Az esemény programja itt olvasható, jegyek online vagy a színház jegypénztárában vásárolhatóak. Minden előadás magyar, román és angol felirattal követhető, közölte még a színház.

A színház hétvégi közleményében még arra kérték a közönséget, hogy lehetőségeikhez mérten bármilyen összeggel támogassák a Harag György Centenáriumi Emlékév eseményeit és produkcióit, ugyanis az esemény megszervezése veszélybe került, miután a kulturális tárca mégsem ítélte oda a korábban megígért összeget. A kulturális minisztériumtól eredetileg 1 millió 200 ezer lejt kértek az emlékévre, majd egyre lejjebb faragták a költségvetést, és végül azt az 500 ezer lejt sem kapják meg, amiről legutóbb tárgyaltak, idézte a Krónika Tompa Gábor igazgatót, aki csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az emlékhétről.

A Harag György Centenáriumi Emlékhét társszervezője a Corvineum Alapítvány, főtámogatói Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alap, valamint a Communitas Alapítvány.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!