Az idei Berlinale Arany Medve-díjas filmjét is meg lehet nézni majd a TIFF-en

Az idei Berlinale Arany Medve-díjas filmjét, a Dreams (Sex Love) című norvég drámát is meg lehet nézni a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, június 13-22. között – jelentették be a kolozsvári esemény szervezői.

A tájékoztatás szerint Dag Johan Haugerud filmje a franciatanárnőjébe beleszerető tinédzser, Johanne érzelmi felnövését mutatja be. A dráma egy trilógia befejező része a tavaly szintén Berlinben bemutatott (és díjazott) Sex és a Velencében debütált Love után. Mindhárom alkotást levetítik az idei TIFF-en.

Szintén Berlinből érkezik Kolozsvárra a Jessica Chastain főszereplésével készült Dreams. Michel Franco legújabb filmje egy provokatív dráma a hatalmi játszmákról és társadalmi különbségekről, és szintén versenyben volt az Arany Medvéért. A korábban Cannes-ban és Velencében is díjazott brit Mike Leigh hat év kihagyás után jelentkezett újra filmmel tavaly, és a két nővér kapcsolatát feldolgozó Keserű igazságok (Hard Truths) főszereplője, Marianne Jean-Baptiste nem kevesebb mint 13 díjat nyert az alakításával.

Négy díjat is nyert a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekciójában Sarah Friedland drámája, a Familiar Touch, köztük a legjobb rendezésnek és színészi alakításnak járó elismerést. Szintén az Orizzonti szekcióban díjazták Scandar Copti rendező Happy Holidays című drámáját, a személyes identitás és társadalmi konfliktusok kérdéskörét bemutató családi dráma a legjobb forgatókönyvnek járó díjat kapta.

A hét César-jelölésig jutó The Marching Band (r.: Emmanuel Courcol) egy édes-bús vígjáték a szolidaritásról, zenéről és újrakezdésről. Egy fiatal rendőrnő ETA-csoportba való beépülését mutatja be Arantxa Echevarria pszichológiai thrillere, az Undercover. A Cannes-i Un certain regard szekcióban mutatták be Rúnar Rúnarsson veszteségről, reményről és gyógyulásról lírai hangvételű filmjét, a When the Light Breaks-et.

A 2024-es Karlovy Vary közönségdíjas alkotását, a Waves-et is vetítik majd. Jiří Mádl rendezése a bársonyos forradalom idején játszódik, és a prágai nemzetközi rádió újságíróinak bátor munkáját mutatja be.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!