Románia és Magyarország nevezése is kiesett az Oscar-díjért folyó versenyből

Románia és Magyarország nevezése is kiesett az Oscar-díjért folyó versenyből. Az amerikai filmakadémia tíz, köztük a legjobb nemzetközi film kategóriájának szűkített listáját jelentette be kedden, ezen pedig nem szerepel sem a Magyarország által nevezett Semmelweis (r. Koltai Lajos), sem a Románia által versenybe küldött Három kilométer a világ végéig (r. Emanuel Pârvu).

A Telex összefoglalója szerint a kategóriában 85 alkotás teljesítette a nevezés feltételeit, arról, hogy melyik alkotások kerülhetnek a szűkített listára, a filmakadémia összes ágazatának tagjai szavazással döntöttek. Ennek eredményeként a kategóriában Norvégia, Szenegál, Franciaország, Lettország, Palesztina, Dánia, Thaiföld, Brazília, Írország, az Egyesült Királyság, Németország, Izland, Kanada, Csehország és Olaszország alkotásai versenyezhetnek a jelölésért. Ezt már azok a tagok szavazhatják meg, akik mind a 15 filmet látták.

Még szeptemberben jelentette be Magyarország, hogy az elmúlt öt év legnézettebb magyar filmjét, a Semmelweist nevezi az Oscar-díjra. A Koltai Lajos rendezésében, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével készült filmet több mint 350 ezren látták a magyar mozikban, és a népszerűsége a legnagyobb streamingplatformokon is folytatódott. A román szakmai zsűri választása egy sikeres fesztiválszezon után esett az Három kilométer a világ végéigre (Trei kilometri de la capătul lumii). A filmet a cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában mutatták be, ahol rögtön elnyerte a Queer Pálmát, majd a Karlovy Vary-i, a jeruzsálemi és a szarajevói (itt is díjazták) válogatásban is vetítették.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!