Érkezik az erdélyi mozikba a magyar film, amelyben Patrick Duffy is feltűnik

Vékes Csaba harmadik nagyjátékfilmje, a Lepattanó című sportvígjáték közönségtalálkozók kíséretében érkezik jövő hét végén a romániai mozikba, közölte a film romániai forgalmazója, a Filmtett Egyesület.
A film története szerint Kálmán gombfoci-csapatával az Európa-bajnokságra készül, komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mindannyiuk élete válságba jut, hiszen elvesztik azt, ami a legértékesebb volt az életükben. Nem várt megoldás érkezik azonban, amikor egy milliárdos tévedésből 100 millió forintot utal a számlájukra. Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, túl nagy a kísértés, hiszen így esélyük nyílik kijutni az EB-re.
A hetedik alabárdos és a Szia, életem! című vígjátékok után ez Vékes Csaba harmadik nagyjátékfilmje, amelynek forgatókönyvét Gönye Lászlóval közösen jegyzi. A film operatőre Dévényi Zoltán, vágója Gotthárdi Balázs, zenéjét Kovács Márton szerezte, producere Roskó Péter, főszereplői között pedig két erdélyi színész van: Derzsi Dezső és Fekete Zsolt. A filmben szerepel Patrick Duffy, aki a Dallas című tévésorozat Bobbyjaként vált ismertté.
A kolozsvári rendszeres vetítések előtt, a november 23-án, 17 órakor kezdődő díszbemutatón és az azt követő közönségtalálkozón részt vesz a film főszereplője, Scherer Péter. Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is lesz közönségtalálkozó: a Csíki Moziban november 22-én Derzsi Dezsővel, a Sepsiszentgyörgyi Művész moziban november 27-én Derzsi Dezsővel és Fekete Zsolttal lehet majd találkozni. A film a díszvetítéseket követően mindkét városban szerepel még a moziműsorban.
A Lepattanó további romániai vetítései:
- Bukarest, a Román Parasztmúzeum mozija: rendszeres vetítések november 28-ától,
- Gyergyóalfalu, Petőfi Művelődési Központ: egyszeri vetítés november 26-án,
- Kézdivásárhely, Vigadó: egyszeri vetítés december 2-án,
- Marosvásárhely, Cineplexx: rendszeres vetítések november 22-étől,
- Nagyvárad, Cinema Palace: rendszeres vetítések november 29-étől,
- Székelyudvarhely: az újonnan átadott moziban, időpontok hamarosan.
A Telex szerint „Scherer Péter gombfocis lázálmát még Bobby Ewing sem tudta elvinni a hátán”, a lap ugyanakkor interjút készített a milliárdost alakító Patrick Duffyval is.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!