Brassópojánán találkoznak a világ vámpírszakértői
Nemzetközi Drakula-kongresszust szerveznek október végén Brassópojánán. Nem az első alkalom, hogy a Children of the Night elnevezésű rendezvényt megtartják, a rendezvény honlapja szerint már ötödik alkalommal gyűlnek össze a világ gótikus irodalommal és vámpírokkal foglalkozó kutatói. Korábban szerveztek online konferenciát is, de személyes találkozók is voltak, egyszer Dublinban, két alkalommal pedig Brassóban.
A rendezvény október 25-én és 26-án online, a Zoom-on megtartott szakasszal kezdődik, majd október 31-én és november 1-jén brassópojánai személyes találkozóval folytatódik.
A rendezvény szervezője a Brassói Transilvania Egyetem, a lengyelországi Lublinban működő Maria Curie-Skłodowska Egyetem és a Rio de Janeiro-i Állami Egyetem a mexikói The Dracula Fan Clubbal közreműködésben.
A konferencia évről-évre nő, állítja Florin Nechita egyetemi oktató, a szervezőbizottság egyik tagja. A G4Mediának elmondta, hogy eleinte főleg gótikus irodalommal foglalkozó előadások voltak, később a konferencia kiegészült a filmről és más médiumokról, például számítógépes játékokról szóló előadásokkal is, de idén olyan meghívott is van, aki azt kutatta, hogyan hatott Drakula a romániai turizmus fejlődésére.
Az eseményen résztvevő kutatók között 2021 óta Arany Denevér Díjat is kiosztanak, emellett megszervezik a legjobb gótikus kosztümök versenyét.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!