A 110 éves magyar animációt (is) ünnepli a nagyváradi TIFF

A 110 éves magyar animációt (is) ünnepli idén a szeptember 27-29. között tartott nagyváradi TIFF. A szervezők közleményükbe úgy fogalmaznak, hogy „az egyetemes filmtörténetet meghatározó animációs rövidfilmeket” vetítenek majd az alkalomból, de öt közelmúltban készült magyar nagyjátékfilmet is bemutatnak majd.

A hetedik alkalommal megszervezett TIFF Nagyváradon romániai premierként mutatják be azt a 13 rövidfilmet tartalmazó válogatást, amely a 110 éves magyar animáció történetéből nyújt ízelítőt. Vetítik

  • az annecyi fesztivál nagydíjával elismert, Richly Zsolt rendezte Koncertisszimót (1968), amely „színpompás koreográfiával életre keltett hangszerek vizuális szimfóniája”.
  • Látható lesz Jankovics Marcell mesterműve, a Sisyphus (1974), amely Oscar-jelölést is kapott a sors elleni küzdelem filozofikus ábrázolásáért,
  • illetve Rófusz Ferenc A légy című animációja is, ami meg is kapta az Oscart.

A 110 éves magyar animációs film évfordulójára összeállított animációs blokk vetítése szeptember 28-án, szombaton 20 órakor kezdődik a nagyváradi neológ zsinagógában.

Ezek kívül a közelmúlt magyar filmterméséből műsorra kerül:

  • szeptember 27-én, pénteken 18:30-as kezdéssel vetítik Csáki László Kék Pelikanját;
  • szeptember 28-án, szombaton 15 órától lesz látható a filharmónián Fésős András Magasmentés című rendezése;
  • szeptember 29-én, vasárnap 14:30-tól nézheti meg a közönség a Transilvania moziban a Breier Ádám rendezte Lefkovicsék gyászolnakot;
  • szeptember 29-én, vasárnap 16 órától lehet beülni a Tóth Barnabás rendezte Mesterjátszmá vetítésére a filharmóniára;
  • szintén vasárnap 18 órától lehet majd megnézni Moldovai Katalin Elfogy a levegő c. rendezését.

A TIFF Nagyvárad részletes programja itt olvasható.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!