A Kuflikkal és Vukkal jön a Kolozsvári Magyar Rajzfilmhétvége

Két egymás utáni novemberi hétvégén szervezik meg a Kolozsvári Magyar Rajzfilmhétvégét. November 11-12. között a Dacia moziban lehet magyar rajzfilmeket nézni, míg november 18-19. között a Mărăști mozi ad otthont az eseménynek – tájékoztat Oláh Emese alpolgármester kabinetjének közleménye.

„Az idei évben is igyekeztünk olyan programot összeállítani, ami a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek kedvencei között szerepelnek, de a különböző streamingszolgáltatókon nem találjuk meg őket. Két kategóriába osztanám őket tematika szerint: kortársak és nagy klasszikusok. Ilyen például az erdélyi szenzációs Legendárium rajzfilmsorozat, amit teljes egészében, premierben hozunk el a kolozsvári magyar családoknak, hiszen az eddigi kiadott összes történetét meg lehet tekinteni. Ugyanakkor az 1981-es rendezésű Vuk, vagy a nagy népszerűségnek örvendő Kuflik és az Akármik című rajzilmek is helyet kaptak a programunkban. Természetesen idén is a belépés teljesen ingyenes mindegyik vetítésre” – idézi a közlemény Oláh Emese alpolgármestert a programról.

A részletes program az esemény Facebook oldalán elérhető.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!