Három díjat nyert Varsóban Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje

Három díjat nyert Varsóban Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje
Skovrán Tünde és Krasznahorkai Ágnes az Elfogy a levegő című filmben – Fotó: A film Facebook-oldala

Az elfogy a levegő című film, amelyet egy Tordán történt eset inspirált, három díjat is kapott európai bemutatóján, a 39. Varsói Filmfesztiválon. Moldovai Katalin filmje az első és második nagyjátékfilmeknek helyt adó szekció fődíját, a legjobb kelet-európai elsőfilmnek járó FIPRESCI-díjat és Young FIPRESCI-díjat is elnyerte.

A korábban a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott film története szerint Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő azonban váratlanul feljelenti egy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine testi-lelki kapcsolatáról szóló film ajánlása miatt. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

A szovátai származású Moldovai Katalin a Sapientia EMTE Fotó, film, média szakán kezdte a filmes tanulmányait, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen Mozgóképművész mesterképzésén folytatta. Az ott készült rendezői diplomafilmjét (Ahogy eddig) a 72. cannes-i fesztiválra is meghívták, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba.

Első nagyjátékfilmjét Palóczi Zitával közösen írta, és Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Gimnáziumban forgatta, olyan erdélyi színészekkel, mint Skovrán Tünde, Lőrinc Ágnes, Bölönyi Zsolt és Dimény Áron. Rajtuk kívül Krasznahorkai Ágnes és Sándor Soma látható a főbb szerepekben. A filmet Táborosi András fényképezte, vágója Soltész Orsolya, zenéjét Cári Tibor szerezte.

Az Elfogy a levegő a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának támogatásával, a Magma Cinema, a Spot Film, a Salamandra Film és a Digital Fiction Studios gyártásában készült. Executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin.

A film november 2-től lesz látható a magyar mozikban, a romániai forgalmazásáról egyelőre nincsenek hírek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!