John Malkovich hírhedt sorozatgyilkosként lép színpadra Temesváron

Zenés krimivel látogat Temesvárra John Malkovich júliusban, a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa program egyik kiemelt vendégeként. Az Emmy-díjas, Oscar- és BAFTA-díjra is jelölt amerikai színész Johann „Jack” Unterweger osztrák sorozatgyilkost alakítja a Pokoli vígjáték – egy sorozatgyilkos vallomásai című előadásban, amely július 20-án és 21-én látható a temesvári Nemzeti Színházban a szervezők bejelentése szerint.
Malkovich pályája során több mint 70 filmben játszott, emlékezeteset alakított többek között a Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons) vagy a John Malkovich-menet (Being John Malkovich) című filmekben, ugyanakkor rendszeresen lép fel színpadon is.
Temesvárra a Pokoli vígjáték – egy sorozatgyilkos vallomásai című előadással érkezik, amelyet Michael Sturminger írt és rendezett, kimondottan John Malkovichnak. Susanne Langbein és Chen Reiss szoprán énekművészek, illetve a Wiener Akademie Orchester kíséri az előadásban a színészt, aki az osztrák Johann „Jack” Unterweger bőrébe bújik. Unterweger a börtönben írta meg Purgatórium (Fegefeuer) című önéletrajzát, amely annyira sikeres lett, hogy a férfit szabadlábra helyezték és irodalmi híresség lett az 1990-es években, de kiderült, hogy ezalatt több prostituáltat megölt.
Az előadást a FEST-FDR fesztivál keretében mutatják be Temesváron, a jegyekről egyelőre nem közöltek információkat.
John Malkovich egyébként járt már Romániában ezzel az előadással 2013-ban a bukaresti Enescu Fesztiválon, de több más országban, köztük Magyarországon is előadta.
A színész további kötődése Romániához, hogy ő alakítja Sergiu Celibidache Franciaországba kivándorolt világhírű román karmestert egy készülő életrajzi filmben.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!