TIFF: jön Geoffrey Rush és Timothy Spall, a Casablancát is vetítik Kolozsvár főterén

2023. május 9. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

A Karib-tenger kalózaiból, A király beszédéből és a Ragyogj! (Shine) című filmből ismert ausztrál Geoffrey Rush lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszmeghívottja, de a Harry Potter-filmekben Peter Pettigrew-t alakító angol Timothy Spall is eljön Kolozsvárra, jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon s szervezők. A filmfesztivál elsőként lakja majd be a felújított Farkas utcát.A 22. TIFF-et június 9. és 18. között szervezik meg Kolozsváron, a már megszokott helyszínek mellett idén először lesz vetítés a néprajzi múzeum szabadtéri részlegén, a falumúzeumban, illetve ez a fesztivál lesz az első rendezvény, amely birtokba veszi a felújított Farkas-utcát különböző családi programokkal, zenei eseményekkel és street food-felhozatallal, mondta el Tudor Giurgiu fesztiváligazgató.

A programba 182 egészestés filmet és 18 rövidfilmet válogattak be, több mint 45 országból. A játékfilmes versenyprogramba beválogatott 12 alkotás között idén nincs sem román, sem magyar produkció, először szerepel viszont film a Moldovai Köztársaságból: a Carbon (r. Ion Borș) a 90-es évek eleji transznisztriai konfliktusról szól, és még a fejlesztés fázisában díjazták a TIFF szakmai fórumán, a Transilvania Pitch Stopon. A versenyfilmek származási helye változatos: spanyol, északi, kanadai, iráni, dél-amerikai, csehországi, horvátországi alkotásokat láthatunk majd.

„Bár a forró társadalmi témák megkerülhetetlenek (osztálykülönbségek, etnikumközi konfliktusok, kivándorlás, drogfogyasztás, prostitúció stb.), az alkotóknak sikerül az a manapság a filmművészetben egyre ritkább teljesítmény, hogy nem opportunista módon pedzegetik őket, hanem csodálatra méltó takarékossággal, maximális hatású, kifinomult narratívájú, felforgató történeteket építenek, amelyek fekete komédiák ugyan, igazi tétjük azonban máshol van” – mondta Mihai Chirilov, a TIFF művészeti igazgatója.

A dokumentumfilmes versenyben tíz alkotás indul, közöttük két román koprodukcióval. Az egyik témájában is kapcsolódik az országhoz: a The Land You Belong című (r. Elena Rebeca Carini) egy 90-es években romániából örökbefogadott nőről szól, aki először tér vissza az országba, hogy megtalálja biológiai szüleit.

A román filmek versenyére rekordszámú jelentkezőből válogattak, több mint 50 egészestés játékfilmet és több mint 100 kisjátékfilmet neveztek az alkotók, árulta el Mihai Chirilov, a TIFF művészeti igazgatója.

Geoffrey Rush – Fotó: Andrew Macpherson
Geoffrey Rush – Fotó: Andrew Macpherson

A keddi sajtótájékoztatón jelentették be azt is, hogy az ausztrál Geoffrey Rush Oscar-, Emmy-, Tony-, Golden Globe- és BAFTA-díja mellé most a TIFF életműdíját is megkapja, és a jelenlétében vetítik június 17-én, pénteken a Ragyogj! (Shine) című filmet, amelynek főszerepéért 1997-ben Oscar-díjat kapott. Rush pályája során további három alkalommal jelölték még Oscar-díjra (Shakespeare in Love, Quills, The King’s Speech), két Golden Globe-díjat és három BAFTA-díjat kapott, illetve ismerős lehet onnan is, hogy ő alakítja Hector Barbossát, Johnny Depp karakterének ellenfelét a Karib-tenger kalózai sorozatban.

A bemutatója után több mint 80 évvel restaurált Casablanca lesz az egyik kiemelt film a TIFF legnépszerűbb helyszínén, a főtéri szabadtéri vásznon, ami nem csak azért lesz különleges pillanat, mert klasszikust ritkán lehet ekkora méretű vásznon látni, hanem azért is, mert a rendezője, Michael Curtiz pályája éppen Kolozsváron indult, Janovics Jenő filmstúdiójában.

Tudor Giurgiu fesztiváligazgató rendszeresen a saját fesztiválján mutatja be először új filmes munkáit, idén az Ilie Năstase román teniszezőről szóló portréfilmet, a Nasty-t vetítik premierként, szintén a főtéren.

Mint korábban bejelentették, a 2022-ben elhunyt Jean-Luc Godard-nak szentelik a fesztivál egyik retrospektív blokkját, így a francia újhullám ikonikus rendezőjének nyolc filmjét lehet majd mozivásznon látni Kolozsváron, illetve hogy a másik Close-up alany idén az amerikai Sidney Lumet, akinek hat felújított filmjét vetítik.

A TIFF Hafsteinn Gunnar Sigurðsson első angol nyelvű filmjével, az Északi kényelem (Northern Comfort) című repülésfóbiáról, szorongásról és paranoiáról szóló fekete komédiával nyit, a vetítésen jelen lesz az egyik színész, Timothy Spall, akit Mike Leigh filmjeiből, a Harry Potter-filmekből és Tim Burton Sweeney Toddjából ismerhetünk. Az Északi Fókusz szekció több mint 40 norvégiai, izlandi, dániai, finnországi és svédországi filmet, koncertet, mozikoncertet tartalmaz majd, köztük például Lars Von Trier új filmjét is. De látható lesz a TIFF-en Fatih Akin új filmje, valamint Todd Field Tár című alkotása Cate Blanchett-tel a főszerepben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!