Izlandi fekete komédiával nyit a TIFF

2023. április 12. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

Hafsteinn Gunnar Sigurðsson első angol nyelvű filmjével, az Északi kényelem (Northern Comfort) című repülésfóbiáról, szorongásról és paranojáról szóló fekete komédiával indul június 9-én a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron, jelentették be a szervezők.

Az izlandi rendező három filmjét is bemutatta már Románia legnagyobb filmfesztiválján, kétszer indult a fődíjért, legutóbb pedig 2017-ben A fa alatt című fekete komédiáját tűzte műsorra a TIFF. 2023-ban új alkotása az Északi Fókusz szekció keretében mutatkozik be, amely több mint 40 norvégiai, izlandi, dániai, finnorzsági és svédországi filmet, koncertet és mozikoncertet tartalmaz majd.

Az izlandi-brit-német koprodukcióban készült Északi kényelem című filmet az alkotócsapat jelenlétében vetítik a főtéri nyitógálán, a jegyek árusítása már elkezdődött.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!