Ősi fészekből sertésnevelde – pillanatképek a keresdi Bethlen-kastélyról az államszocializmus éveiben

Az erdélyi reneszánsz kastélyépítészet legszebb alkotása – ezt mondják a keresdi Bethlen-kastélyról a művészettörténészek – amely felső-olasz és felső-magyarországi hatásokat egyaránt hordoz magán. Az épületegyüttes legjellegzetesebb eleme az ötszintes öregtorony, illetve a hozzáépített kétszintes épületszárny, a 15 zömök kőoszlopra és az árkádívekre támaszkodó boltozatos udvari loggiával és baluszteres feljáróval.

Két pillanatképet elevenítünk meg a keresdi Bethlen-kastély történetéből, a nem túl fényes utolsó előtti időszakából, amikor a családtól elvéve mindenféle gazdasági funkciót kapott az épületegyüttes, és amely időszakban tulajdonképpen romos állapotba került az épület. Az 1969-es képeket Erdélyi Lajos készítette, és részben már megjelentek az Új Élet magazin korabeli számában, míg az 1979-es képek Búzás Árpád, egy medgyesi vegyészmérnök fotói, aki amatőr fényképészként járta a vidéket.

A kastély történetét most nem részletezem, arra ott van a Wikipédia, illetve számos könyv és cikk. A bethleni Bethlenek a 13-15. század folyamán megszerzik a családi vagyon alapját jelentő fontos birtokokat, Keresd mellett például Bethlent és Bonyhát. A keresdi birtok 1325-ben kerül a bethleni Bethlen család ősatyjának tekinthető, a Becse-Gergely nemzetségből származó Jakab tulajdonába, és onnantól egészen a 20. századi államosításig végig a család bírja az uradalmat.

A legújabb kutatások szerint a kastély helyén már az Árpádok-korában, mintegy 800 évvel ezelőtt is állt egy erődítmény. Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt az erdélyi kastélyokat bemutató monográfiájukban azt írják, a jelenlegi kastély építéstörténetében három szakasz különíthető el. Az első a 15. században Bethlen Márk nevéhez köthető, míg a második a 16. század végi reneszánsz átalakításokat jelenti, és a harmadik szakaszban, a 17. század második felében nyeri el a középkori eredetű épületegyüttes a mai formáját az olaszbástyás védőövvel, a megmagasított öregtoronnyal és a keleti épületszárnnyal. Ezt az építtető nyomán Elek-szárnyként is szokták említeni. Valószínűleg ekkor építette Bethlen Elek az erdélyi építészettörténetben ritkaságszámba menő, késő reneszánsz stukkódíszes kastélykápolnát is, amely az épületegyüttes egyik legszebb tere. Azért emelem ki, mert a kastélyt jelenleg használó dévai Szent Ferenc Alapítvány tervei szerint a kápolna helyreállítása előnyt élvez az épületegyüttes többi részével szemben, ugyanis ennek visszaadnák az eredeti rendeltetését. De ne szaladjunk még ennyire előre.

Bethlen Elek egyik kései leszármazottjától, Bethlen Gábortól államosították a kastélyt 1948-ban. Addig minden helyiség berendezése és felszerelése hiánytalan volt: antik bútorok, falikárpitok, szőnyegek, ezüstedények, könyvek mind a helyükön voltak. Az elbeszélések szerint a hatalom emberei négy nap és négy éjjel hordták el a berendezést, amiről hosszú jegyzék készült.

Néhány közülük a segesvári és a medgyesi múzeumba került, de jelentős részüknek nyoma veszett. Emellett több mint háromezer könyv került az utcára, és semmisült meg. Amit nem vittek el, az elégették az udvaron. Az államosítást követően a kastély az állami mezőgazdaság vállalati raktárra lett. Ilyen állapotban látogatta meg 1969-ben Erdélyi Lajos.

„A faragott ablak keretek mögül gyümölcsösláda halmok néznek ránk, a tornácot ugyancsak ládák borítják. Arra nem futotta időnk, hogy megkeressük a faluban a raktárost, és kinyittassuk az egykori díszes reneszánsz termeket. De nem is szükséges. Öt évvel ezelőtt ott tárolták a gabonát – s a hely azóta sem változott. Raktár, és az idénymunkások hálóhelye. Évekkel ezelőtt rendelkezést hoztak a kiürítésére, de csak annyi történt, hogy kitelepítették innen a falu napközi otthonát. Ez is valami, bár meggyőződésem szerint a csöppségek ártottak a legkevesebbet a műemléknek” – írja akkori beszámolójában Erdélyi Lajos. Az állami gazdaság akkori vezetője szerint nekik köszönhető, hogy nem hordták el építőanyagnak a kastély köveit. És, ha azt nézzük, hogy a nem is olyan messze fekvő, ugyancsak a Bethlen család birtokában lévő bonyhai kastély jelentős részét elhordták, akkor még az is lehet, van benne némi igazság.

„Súlyos felelősség terheli más szempontból is a keresdi várkastély jelenlegi »bérlőit«. Erkölcsi kár származik abból, ha hazai és külföldi turisták fényképeinkhez hasonlókat készíthetnek. A megoldás persze nem az, hogy a fényképezést megakadályozzuk: a helyzeten kell sürgősen változtatni! Különben nem véletlenül használtuk itt a »bérlő« kifejezést. Pillanatnyilag tucatnyi régi várkastély, kúria haszonélvezői állami gazdaságok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek. A műemlékvédelemmel megbízott központi és helyi szerveknek a Mezőgazdasági Főtanács útján kellene nyomást gyakorolniuk ezekre az egységekre, hogy a restaurálásig méltóan bánjanak a kezelésükre bízott épületekkel. Végtére nemcsak istállói, irodái is vannak az ilyen egységeknek” – korholta az akkori hatóságokat Erdélyi, és felvetette, hogy a turisztikai főútvonal mentén található kastélyban milyen szép szállót lehetne kialakítani. Korholása süket fülekre talált, és a kastély sorsa csak rosszabbra fordult.

Történt ugyanis, hogy Sergiu Nicolaescu itt forgatta 1970-es évek elején Halhatatlanok című filmjének az egyik jelentét, és az élethűbb látványért felgyújtottak az épületet. „Nem egészen ez volt a tervük. Csak az ablakkereteket és ajtókereteket kenték valami gyúlékony vegyszerrel, de látszik a felvételeken, hogy ez azért nagy lánggal égett, és elszabadult a tűz az ellenőrzés alól. A Mihály-szárnynak a tetőszerkezete részlegesen, míg az Elek-szárnyé majdnem teljesen megsemmisül” – idézi fel a történetet egy 2021-es riportban Zólya Levente régész, a kastély gondnoka. A filmbe egyébként egy tíz másodperces részlet került be az egész jelenetből.

Az 1970-es években a román műemlékvédelem figyelmét valószínűleg a közeli Segesvár miatt vonta magára, írja a Korunk folyóiratban Kovács András művészettörténész, aki szerint emiatt készítették elő régészeti ásatással egybekötött kutatását. A munka a vakolatok teljes leverésével indult, s 1977-re a beállványozott épület majdnem készen volt, a torony 16. századi intarziás ajtóit kellett volna még felszerelni s a külső felületeket vakolni. Akkor történt, hogy egyik napról a másikra felszámolták a bukaresti Műemléki Igazgatóságot és építőtelepeit, a felállványozott keresdi együttes közel másfél évtizedre őrizet és gondviselés nélkül maradt.

Az 1989-es fordulatot követően ismét elkezdődtek a munkálatok, a fedetlen, időközben részben beomlott boltozatú, de továbbra is állami tulajdonnak nyilvánított épületbe valamilyen vendégházat, vadászoknak szánt luxusmotelt álmodtak a tervezők. Az újonnan elindult munkák során lebontották és vasbeton szerkezettel helyettesítették a késő reneszánsz loggia lépcsőjét, a homlokzat és a belső reneszánsz kereteit kiemelték a helyükről, darabjaikat farakásszerűen felhalmozták. Az állami költségvetésből finanszírozott építkezésnek a restitúciós törvény vetett véget, s a volt tulajdonosok leszármazottai egy alaposan kibetonozott, helyenként át is szabott, de jóformán minden eredeti részletétől megfosztott együttest vehettek át Erdély egyik legszebb reneszánsz kastélya helyett.

Az utolsó tulajdonos, Bethlen Gábor három lánya, Anikó, Ágnes és Éva voltak a család ezen ágának utolsó erdélyi leszármazottjai, és ők igényelték végül vissza a kastélyt. Bár próbálkoztak a megmentésével, végül 2014-ben a dévai Szent Ferenc Alapítványra bízták a műemléképületet. Van, ahol azt írják ők a tulajdonos, máshol csak annyi szerepel, hogy 50 évre kapták meg.