A Vidnyánszky Attila rendezte A helység kalapácsát tűzte műsorra március 15-én a kolozsvári színház

Március 15-én, szerdán este 8 órakor a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében a budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, A helység kalapácsa című vendégelőadás lesz látható Vidnyánszky Attila rendezésében – közölte hétfőn a színház.

„A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a színház kapaszkodó, a túlélés eszköze. Nem hangoljuk át Petőfi művét, de abból indulunk ki, hogy ennek a társulatnak a tagjai a háború miatt most itt ülnek bőröndjeiken, és nem lehetnek otthon. A színen megjelenő Petőfi az Útilevelek kárpátaljai passzusaiból idéz, és hazagondolunk… Játékos, szabad színházat kínálunk, ezzel az előadással csatlakozva a Petőfi-emlékévhez, amelyben a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük” – idézi a közlemény az előadás alkotóit.

Petőfi Sándort ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, további szerepekben Szabó Imre, Gál Natália, Cséke Adrienn, Mónus Dóra, Sőtér István, Szilvási Szilárd, Jakab Tamás, Ferenci Attila, Fornosi D. Júlia, Polyák Anita , Séra Dániel, Orosz Ibolya, Orosz Melinda és Vass Magdolna látható.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!