Új stúdióterme van a nagyváradi Szigligeti Színháznak

Új stúdiótermet vett használatba a nagyváradi Szigligeti Színház, illetve a helyi román társulat, a Regina Maria Színház. Az egykori Transilvania mozi felújított és stúdióteremmé alakított terét kapták meg a Bihar Megyei Tanácstól. Az erről szóló megegyezést kedden írta alá a három érintett fél – közölte a Szigligeti Színház.
Az egykori moziépület a városi önkormányzat tulajdonában van, egy novemberben kötött együttműködési megállapodás alapján kezeli azt a két színház fenntartója, a Bihar Megyei Tanács. Az új stúdiótermet a jövőben a magyar és a román színház közösen használja majd.
A Bémer (Ferdinand) térről megközelíthető, összesen 973 négyzetméter területű ingatlan előcsarnokból, színházteremből, mosdókból, irodákból, öltözőkből és egyéb szükséges terekből áll. A tervek szerint a jövőben közélelmezési egység nyílik az előcsarnokban.
A Szigligeti Színház legközelebbi produkcióját, a Kovács D. Dániel rendezésében megvalósuló Én, a féreg március végi bemutatóját már ebben az új stúdióteremben tartják. Ugyanott készül a Nagyvárad Táncegyüttes A Schmürz című fizikai színházi előadása is. A tervek szerint a Szigligeti Társulat jelenleg is repertoáron lévő kistermi előadásait – A tigrist, a Játék a kastélybant, a Bányavirágot és a Bányavakságot, valamint a nagyszínpadról adaptált Vukot szintén az új stúdióban tekintheti meg újra a közönség.
A Szigligeti Színháznak korábban a Sonnenfeld-palotában működött a stúdió terme, ahonnan 2021 márciusában kellett kiköltözzenek, amikor az Iskola Alapítvány elkezdte az épület felújítását, illetve átalakítását, hogy létrehozza benne a Magyar Házat. Akkor azt mondták, hogy a munkálatok legalább két évet vesznek majd igénybe az építkezési engedély kiállításától.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!