200 éves a Himnusz

Pontosan 200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én tett pontot Kölcsey Ferenc a Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című költeményének végére. Ez a nap 1989 óta a magyar kultúra napjaként él tovább, Kölcsey művét ekkor foglalták az alkotmányba és vált Magyarország alaptörvénybe iktatott állami himnusza.

A magyarságnak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza, mind a katolikusoknak, mind a reformátusoknak saját néphimnuszuk volt. Előbbiek esetében a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű énekeket, míg a reformátusok körében a Tebenned bíztunk, elejétől fogva – a 90. zsoltárt énekelték. Kölcsey idejében inkább a Joseph Haydn-féle Gotterhalte, az osztrák császári himnuszt fújták a hivatalos rendezvényeken, (ennek a dallamára ma Németország himnuszát éneklik).

A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a Kölcsey versének megzenésítésére kiírt pályázaton első díjat nyert. A nyertes művet először a pesti Nemzeti Színházban mutatta be 1844. július 2-án és július 9-én. A zsűri Erkel pályaművéről így írt: „(…) a mellett, hogy a magyar jellemét, s a költemény szellemét leginkább megközelítő, a két főkivántatóságot is t. i. a dallamegyszerűséget s hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben egyesíté”.

A Qubit összesítőjében lehet olvasni arról, hogy a Nemzeti Színház közönsége az akkori tudósítások szerint Erkel pályatársainak, Egressy Béninek, valamint Travnyik Jánosnak a feldolgozását díjazta inkább tapsviharral. Az egyik lap Erkel Himnuszának nem jósolt nagy jövőt, mivel „nemzeti jelleme, magasztos művészi kifejezése, s hathatós harmóniája által egyaránt kitűnő, de magán viselvén a hymnus szelleméhez alkalmazott templomi zene bélyegét, a nép ajkán viszhangra nem fog találni.”

A Himnusz a magyarok közmegegyezése alapján vált a nemzeti imádsággá, hivatalosan azonban csak a fentebb említett dátumon jegyezték.