Kulturális központ nyílik a Szász Nemzeti Bank egykori brassói épületében

Banképületnek emelték 1906-ban, volt áramszolgáltató székhelye és üzletház is, péntektől pedig kulturális központ nyílik Brassó egyik emblematikus épületében.
Egykori funkciójára és a homlokzatán ábrázolt 16. századi szász kereskedőre, Apollonia Hirscherre utalva az épületet Apollonia Kulturális Banknak nevezték el. Az A-kategóriás műemléképületet Albert Schuller tervezte a Szász Nemzeti Bank székházaként. Apollonia Hirscher és a hirsch (szarvas) szóra utaló agancsos díszítés tisztelgésképpen került az épületre, a kereskedő ugyanis sokat tett a városért, és éppen ezen a telken állt a háza, írja a Brasov.net.
1929-től az Általános Takarékpénztár működött az épületben, az 1948-as államosítás után az országos áramszolgáltató birtokába került, két évvel később már a pénzügyminisztérium adminisztrálta, a rendszerváltás után pedig a Bancorex székhelye lett, ez a pénzintézet azonban az 1990-es évek végére megszűnt. A brassói önkormányzat 2011-ben vette át. A restaurálási munkálatok 2018-ban kezdődtek el, a 17 millió lejes beruházást négy év alatt valósították meg.
A Kapu utca és a Michael Weiss utca felől is megközelíthető épületben az önkormányzat olyan kulturális helyszínt hoz létre, amelynek saját eseményszervezéssel foglalkozó adminisztrációs csapata lesz. Az első eseménysorozatot a brassói filharmóniával közösen szervezik.
A kulturális központot péntek este hat órakor video mappinggel és kortárs művészek videó-installációival avatják fel. Emellett kiállítás látogatható Ștefan Popescu és Ștefan Mironescu 19-20. századi festők munkáiból, Iosif Trif brassói fotográfus munkáiból és 18-19. századi brassói grafikákból. Pályázatot is hirdettek helyi művészeknek, a zsűri döntése nyomán 57 alkotó 68 munkáját mutatják be, ezek között 12 az állandó kiállítás része lesz, 56-ot pedig rotációs alapon állítanak ki.
December 16. és január 15 között keddtől csütörtökig 12 és 21, péntektől vasárnapig pedig 10 és 22 óra között áll nyitva az Apollonia Kulturális Bank, a belépés ingyenes, az aktuális eseményekről pedig itt lehet tájékozódni.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!