Mozgóképmúzeumot nyit Kolozsváron a Xantus Alapítvány

2022. december 13. – 13:28

Másolás

Vágólapra másolva

Időszakos filmtörténeti kiállítással indul útjára Kolozsváron az Erdélyi Mozgóképmúzeum, amely a kezdeményező Xantus Alapítvány közleménye szerint országos szintű filmtörténeti mérföldkő lesz.

Az Erdélyi Mozgóképmúzeum létrehozásában az alapítók, dr. Xantus Áron filmrendező, operatőr, producer és dr. Xantus Gábor egyetemi tanár, filmrendező, operatőr partnerei a Román Nemzeti Filmközpont (CNC), a Romániai Filmművészek Szövetsége (UCIN), az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) és Kolozsvár polgármesteri hivatala.

A múzeum a későbbiekben nyílik meg a már kialakított állandó helyszínen, most azonban a 150 éve született Janovics Jenő kolozsvári színházigazgató, filmgyár- és mozialapító, producer, rendező emléke előtt is tisztelegve a Szabók bástyájának emeleti terében nyitnak tárlatot a filmtörténeti gyűjteményből december 15-én, csütörtökön 12 órakor.

A rendezvényen köszöntő beszédet mond dr. Anca Mitran egyetemi tanár, a Román Nemzeti Filmközpont vezérigazgatója, dr. Laurențiu Damian filmrendező, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke, dr. Bitay Enikő egyetemi tanár, akadémikus, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, illetve Kolozsvár polgármesteri hivatalának képviselői. Videoüzenetben köszönti az eseményt dr. Buglya Sándor filmrendező, érdemes művész, egyetemi tanár.

„A múzeumalapítás évekre visszanyúló gondolatát az is indokolja, hogy a kincses város közönsége, az itt működő három filmes egyetemen tanuló diákok és Európa egyik legjelentősebb, nemzetközi filmfesztiváljának résztvevői számára is szükséges ismertté tenni azokat a hagyományokat és jelenbe forduló, a filmgyártással kapcsolatos történéseket, melyek alapjául szolgáltak annak, hogy a városnak Hollywood-ig terjedő kisugárzása van, a közelmúltban pedig megkapta az UNESCO-tól »a film városa« titulust” – áll a közleményben.

Az emlékhelyen mozgóképtechnikai eszközöket, vetítőgépeket, filmfelvevőket, utómunka-berendezéseket mutatnak be, illetve itt őrzik és dolgozzák fel a Xantus Alapítvány archívumát is, amelyben a filmalkotás különféle műfajaihoz kapcsolódó, történelmi értékű archív filmanyagokat, üveglemezekre és celluloidra rögzített klisék, werkfotók ezreit, mozgókép-felvételek nyersanyagait is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!