Koncertekkel, irodalmi rendezvényekkel és tematikus sétákkal tértek vissza a 7. Kolozsvári Zsidó Napok

Koncertekkel, irodalmi rendezvényekkel és tematikus sétákkal tértek vissza a 7. Kolozsvári Zsidó Napok
Megnyitó a felújított kolozsvári neológ zsinagógában – Fotó: Csoma Botond Facebook-oldala

November 3-6. között zajlik a hetedik Kolozsvári Zsidó Napok rendezvénysorozata, melynek megnyitóján első alkalommal tekinthette meg a szélesebb közönség is a felújított kolozsvári neológ zsinagógát. Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke az MTI szerint úgy fogalmazott, hogy az esemény egyben avatóünnepségnek is tekinthető.

A Kolozsvári Zsidó Napok a koronavírus-járvány miatt az utóbbi két évben elmaradt, idén ezt több koncerttel, történelmi sétával, irodalmi és gasztronómiai rendezvénnyel igyekeznek pótolni a szervezők.

A 7. Kolozsvári Zsidó Napok programja:

November 3-án csütörtökön zajlott az ünnepélyes megnyitó, ahol Rekvizitumok régi verseimből címmel Radnóti Miklós emlékezetét idézte fel Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadása.

November 4-én pénteken 16 órától Mit esztek otthon, Mannát? – könyvbemutató és beszélgetés lesz Rubin Eszter íróval, a Szépírók Társaságának tagjával a zsidó kulináriáról és irodalomról. A helyszín a Bulgakov Kávéház.

Ugyancsak pénteken, 20 órától hangverseny lesz a Belvárosi unitárius templomban.
Előadók: Fazakas Ádám Sándor orgonista, karnagy, a Gheorghe Dima Zeneakadémia harmadéves doktorandusz hallgatója – harmónium és Gergely Róbert, a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagja, a Sigismund Todutã Zenelíceum hegedűtanára.

November 5-én, szombaton délelőtt 11 órától történelmi séta lesz a kolozsvári zsidóság életének egykori helyszínein, Sipos Dávid vezetésével. Találkozási pont a régi zsinagógánál a Párizs/Pap utca 7. előtt

Szombaton 15 órától Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész koncertezik: héber nyelvű istenes énekeket és majdnem feledésbe merült jiddis nyelvű kuplékat adnak elő a Bánffy-palota Tonitza-termében.

Ezen a napon 20 órától a Horea úti (Nagy utcai) zsinagógában ad koncertet Dr. Nógrádi Gergely főkántor és Klein Judit énekművész.

„A műsorban – az elmaradhatatlan jiddis és héber örökzöldek mellett – a táncdalfesztiválok, az operettek és a Broadway zsidó vonatkozású slágerei is elhangzanak majd, sőt, a Hegedűs a háztetőn és a West Side Story című musicalek dalai is megszólalnak. A koncert zenei vezetője a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével idén kitüntetett Teszter Nelli zongoraművész” – írják a szervezők.

A rendezvény zárónapján, vasárnap 16 órától irodalmi séta lesz a Házsongárdban Sipos Dávid és Laczkó Vass Róbert kalauzolásában. Találkozó a temető bejáratánál.

20 órától a Hamsa zenekar koncertjével zárják a rendezvényt, a Rhédey Kávéházban.

A Kolozsvári Zsidó Napokat a Kolozsvár Társaság és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezte a Határtalan Kultúra Program keretében.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!