
Elhunyt Tompa Klára, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja. A színésznő 48 éves volt. Mint ismert, súlyos betegséggel küzdött, korábban a gyógykezelésére jótékonysági gyűjtést is szerveztek.
Tompa Klára Marosvásárhelyen született 1973-ban. A marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozatának színész szakán szerzett diplomát 1998-ban, azóta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, miközben oktatóként is dolgozott egykori egyetemén.
Többször díjazták a Határon Túli Színházak Fesztiválján, Kisvárdán: 2000-ben a Fiatal tehetségnek járó különdíjat kapta meg A tavasz ébredése című előadásban nyújtott alakításáért, 2003-ban a Kisvárdai Várszínház különdíjával tüntették ki a Grófné szerepéért a Két nő közt című előadásban, 2004-ben övé lett a legjobb női alakítás díja a Boldogtalanok című előadásban Róza szerepéért.
2001-ben az Anca Bradu rendezte A tavasz ébredése című előadás a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat kapta meg. A Két nő közt című előadást Muskátli-díjjal jutalmazták 2003-ban a kiemelkedő együttes játékért a Kisebbségi Színházak Kollokviumán, Gyergyószentmiklóson.
Tompa Klára játékfilmekben is szerepet vállalt, játszott a Fény hull arcodra című filmadaptációban (r. Gulyás Gyula, 2002), a Vadlány – Boszorkánykörben (r. Zsigmond Dezső, 2009), illetve a Visszatérésben (r. Elek Judit, 2009).
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!