Drakula is része lesz a Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa programnak
2022. október 14. – 13:08
140 éve, 1882. október 20-án született a Temes megyei Lugoson Blaskó Béla Ferenc Dezső,azaz aDrakula-szerepéről híres Lugosi Béla. Coriolan Gârboni, a Temesvári Akadémiai Kulturális Alapítvány (FACT) elnöke horrorfilm-fesztivált szervezne a tiszteletére.
Gârboni a kerek évforduló alkalmából közölt cikket a hollywoodi filmcsillag életútjáról az Opinia Timișoarei portálon. Mint írta, ez az első lépés a színész emlékének felidézésében, amit a Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa program részeként 2023-ban ünnepélyes keretek között is megvalósítanának, filmjeinek levetítésével, talán egy horrorfilm-fesztivál formájában.
„A Drakula-mítoszhoz jelentős gazdasági érdekek fűződnek. Erdély ennek a mítosznak köszönhetően ismert, Lugos pedig Bélának köszönhetően. Bevallom, nem vagyok Béla nagy rajongója. De elismerem, hogy ez a mítosz felhasználható arra, hogy földrajzi régiónkat ismertebbé tegyük. Talán 2023-ban rendezhetnénk egy horrorfilm-fesztivált Lugosi Béla tiszteletére” – fogalmazott a FACT elnöke. Gârboni hozzátette, hogy az alapítvány célja előtérbe állítani azokat a különböző nemzetiségű hírességeket, akik világszerte ismertté tették Bánságot.
Lugosi Béla először Szabadkán lépett színpadra, majd Temesváron, Szegeden is játszott, mielőtt Budapest nagy színházaiban aratott volna sikereket. A magyar fővárosban kapott először filmszerepet, ezt a tapasztalatát kamatoztatta 1919-től Németországban, majd 1921 után az Amerikai Egyesült Államokban.
Drakula gróf szerepére először Bram Stoker regényének színpadi adaptációjában kérték fel, amelyet a Broadwayen mutattak be. A sikeres előadásból film is készült, Lugosi Béla pedig ezentúl egyet jelentett a vámpírral, karrierje hátralévő részében kizárólag horrorfilmekre kérték fel. 1956. augusztus 16-án hunyt el szívinfarktusban, legendássá vált Drakula-jelmezében temették el. Szülővárosában, Lugoson, ahol 12 éves koráig élt, mozi viseli a nevét.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!