Az újraértelmezés jegyében szervezik meg a 8. pulzArt kortárs művészeti fesztivált

2022. október 11. – 18:29

frissítve

Az újraértelmezés jegyében szervezik meg a 8. pulzArt kortárs művészeti fesztivált
Fotó: a pulzArt Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Október 13. és 16. között szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a 8. pulzArt kortárs művészeti fesztivált, amelyen nemzetközi meghívottak és országos premierek várják a résztvevőket, közölték kedden a szervezők.

A köztéri és közösségi programok egyike, Sugár János Időjárőr című kezdeményezése már október 9-től egy lakókocsi formájában járja a város különböző negyedeit, ahol történeteket gyűjt a járókelőktől 16 és 19 óra között. Aki az elmesélt történetekre kíváncsi, október 15-én 16 órától a MAGMA Kortárs Kiállítórérben újság formájában fellapozhatja és elolvashatja ezeket, és találkozhat Sugár Jánossal is, akivel Bezsenyi Tamás beszélget.

A pulzArtra érkezik Szvoren Edina prózaíró, akit a mindennapok valóságának tűpontos bemutatása, a marginális rétegek megfigyelése jellemez, Vasile Ernu író, politológus, aki műveiben az önazonosság megfogalmazását keresi és Jászberényi Sándor jelenleg Kairóban élő író, akinek alkotásait újságírói, haditudósítói élményei is meghatározzák. A három meghívott író közös vonása, hogy igen erős szociális érzékenységgel rendelkeznek, a valóság különféle vetületei foglalkoztatják őket.

A fesztiválra több olyan újszerű, határokat feszegető színházi produkció érkezik, amely először látható Romániában. A Strangeface Theatre Company angliai bábos csapat két nonverbális előadást mutat be. Mivel mindkettő legtöbb tíz résztvevőnek szól, a produkciókat tíz-tíz alkalommal játsszák. Helyi színművészek, Pálffy Tibor, Claudia Ardelean, Kónya Ütő Bence és Pál Ferenczi Gyöngyi mutatják be Nassim Soleimanpour iráni rendező Fehér nyuszi, vörös nyuszi (White Rabbit, Red Rabbit) című formabontó drámáját, amelyhez nem kell hozzá se rendező, se díszlet, se kellék, se próba, a színész a színpadon kapja meg a szövegkönyvet, az alapján elindul egy történet az író, az előadó és a közönség között. Sepsiszentgyörgyön lép fel Miet Warlop, a performanszairól és installációiról ismert belga művész Springville című előadásával, amelyben a társadalom nem működő oldalára reflektál.

A 8. pulzArt nyitókoncertjén a Fazer zenekar kortárs, könnyen emészthető jazzt játszik németes pontossággal, a zárókoncerten pedig a Noya Rao elektronikus, jazzes, trip-hopos hangzással átszőtt soul zenéjét hallhatja a közönség. A Zamat kávézóban lesznek a bulik, ahová Franciaországból és Horvátországból is érkeznek meghívottak. Pénteken éjszaka Hugo Kant élőben fuvolázik majd, izgalmas hangzásokat kever trip-hopos, jazzes világzenéjében. Szombaton az Egoless dub, dubstep producer lép fel, aki világszinten saját műfajában nagy dolgokat ért el, ő például bőgőzik a live act során.

A pulzArt kínálata négy műhelyfoglalkozást is tartalmaz, az újraértelmezés jegyében. A külföldi előadók közül Russell Dean, a Strangeface Theatre Company bábosa tart maszkkészítő workshopot szakmabeliek számára – erre még vannak szabad helyek, hívták fel a figyelmet a szervezők. A pécsi Mediator Reborn Plastic workshopján a helyszínen hasznosítanak újra műanyagot a résztvevők, majd különféle használati tárgyakat készítenek belőle. A csoportos helyek már beteltek, de az egyéni foglalkozásokra még lehet jelentkezni. A ReInvent Symbols műhelyen linómetszetek segítségével lehet ruhadarabokra nyomtatni Jánosi Ágnes-Anikó ruhatervező és Ilyés Réka grafikusművész vezetésével. A Young Engineers Lego Challenge foglalkozásán robotokat, rajzolóeszközöket lehet majd építeni.

A program része két filmvetítés is: Az építész-lét fontossága (The Importance of Being an Architect) című olasz dokumentumfilm a posztkovid világ valóságát, annak vízióját mutatja be építészeti szempontból, a helyi alkotók rövidfilmje, aNoise pedig az építészet és a művészetek viszonyát taglalja. A vetítések után beszélgetésre is sor kerül a Művész Moziban Török Áron, Bordás Szabolcs László és Zsigmond Pál műépítészekkel, illetve a Noise rövidfilm alkotóival, Vass Zsuzsanna rendező-színésszel, Bezsán Noémi koreográfus-performerrel és Kónya Ütő Bence színész-zenésszel.

Jegyeket azeventim.ro oldalon és a Városi Jegyirodában lehet váltani a fesztiválra, a teljes program és további részletek a pulzart.ro honlapon olvashatók.

Frissítés: Egészségügyi okok miatt elmarad a pécsi Mediátor Egyesület Reborn Plastic műhelyfoglalkozása, közölték szerdán a szervezők, akik elnézést kértek a jelentkezőktől.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!