Restaurálták, és ismét kiállítják a több mint kétezer éves egyiptomi múmiát Kolozsváron
Újra látható lesz az Erdélyi Történeti Múzeum egyiptomi gyűjteménye. A pénteken 13 órakor nyíló kiállításon 49 restaurált műtárgyat mutatnak be, köztük a több mint 2000 éves gamhudi múmiát. A kolozsvári egyiptomi gyűjteményt legutóbb 2018-ban láthatta a nagyközönség.
Az Ókori Egyiptom istenei és halandói című kiállítást és az azt előkészítő átfogó kutatási és restaurálási projektet a 2014-2021-es EGT Alapokból finanszírozott RO-CULTURA program keretében valósították meg, a projekt költségei 615 547 lejre rúgnak, derül ki a múzeum közleményéből.
A több mint 2000 évet átfogó gyűjtemény darabjai a 19. század második felében és a 20. század első felében adományként kerültek az intézmény elődjéhez, az Erdélyi Múzeum Egyesülethez.

Az egyik kiemelt darab a közép-egyiptomi Gamhudban a 20. század elején felfedezett, festett szikomorfa szarkofágba helyezett női múmia, amely a Kr. e. a II-I. századból származik.
A helyreállítási és konzerválási munkálatok alkalmával a múmiát több más mumifikált emberi szervvel és állattal együtt korszerű képalkotó eszközökkel is megvizsgálták, az így kapott információkat szintén bemutatják a kiállításon.
A felújított műtárgyakat multimédiás eszközökkel felszerelt térben, interaktív formában mutatják be. Látható lesz egy összefoglaló dokumentumfilm is a kutatás eredményeiről, a kisebbeket pedig múzeumpedagógiai programmal várják. A kiállítás a következő öt évben, azaz 2027-ig várja a látogatókat.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!