Ruben Östlund filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

2022. május 28. – 23:04

Ruben Östlund filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
Fotó: Sarah Meyssonnier/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A svéd Ruben Östlund Triangle of Sadness (A szomorúság háromszöge) című vígjátéka nyerte az Arany Pálmát a 75. cannes-i filmfesztiválon, jelentették be a Vincent Lindon francia színész által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Az MTI összefoglalója szerint a két és félórás vígjáték helyszíne egy luxusjacht, amelyre meghívást kap az influenszer és manöken Yaya és barátja, a szintén manöken Carl. Együtt utaznak dúsgazdag emberekkel, köztük egy alkoholista orosz oligarchával és egy brit nyugdíjas házaspárral, akik taposóaknák és kézigránátok eladásából gazdagodtak meg, valamint az állandóan részeg, marxista amerikai kapitánnyal.

Egy hatalmas viharban a hajó felborul, és a katasztrófa túlélői egy görög szigeten kötnek ki, ahol az emberek közötti korábbi viszonyrendszerek az ellentétükbe fordulnak, s a tragikomédia ennek minden változatát kiaknázza: a szegények és gazdagok, a nők és férfiak, a fekete és fehér bőrűek közötti konfliktusokat. A gyengék pedig ugyanolyan kegyetlenekké és középszerűvé válnak a hatalom által, és ugyanúgy visszaélnek a megszerzett hatalmukkal, mint korábban az erősebbek.

Östlundnak ez a második Arany Pálmája, 2017-ben A négyzetért vihette haza a fesztivál versenyszekciójának fődíját.

Korábban a győzelemre esélyesek között emlegették Cristian Mungiu R.M.N. című, a „ditrói pékek” története ihlette drámát is, de végül az nem kapott díjat Cannes-ban.

Összesen 21 film versenyzett a fődíjért, a fesztivál díjai a következőképpen osztotta szét a zsűri (Cannes-ban nem nyerhet két díjat egy film):

  • A zsűri Nagydíja: Stars at Noon (Claire Denis) megosztva Close (Lukas Dhont)
  • A legjobb rendezés: Decision to leave (Park Csan Vok)
  • A 75. évforduló alkalmából kiosztott díj: Tori et Lokita (Luc és Jean-Pierre Dardenne)
  • A zsűri díja: The Eight Mountains (Felix van Groeningen és Charlotte Vandermeersch) megosztva Eo (Jerzy Skolimowski)
  • A legjobb színész: Szong Gangho (Broker)
  • A legjobb forgatókönyv: Tarik Saleh (Boy from Heaven)
  • A legjobb színésznő: Zar Amir Ebrahimi (Holy Spider)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!