Már a kulturális miniszter is megszólalt a Euróvíziós botrány kapcsán

„Minden eddiginél szükségesebb az Euróvizió újratervezése” – jelentette ki Lucian Romaşcanu kulturális miniszter, aki mint kedden a Facebookon írta, egy olyan román állampolgárként reagált a kirobbant botrányra, aki megérdemli az Európai Unió többi államának a tiszteletét. A miniszter szerint egy megreformált versenyen Románia és Moldova akár együtt is indulhatna.
A miniszter szerint arra lenne szükség, hogy a közönség legyen az első, és az emberek szavazata számítson. „A szavazatok politikai megoszlásának – amit évek óta tapasztalunk – semmi köze ennek a versenynek a céljához” – írta.
Romaşcanu szerint egyes döntéshozók túlzott buzgalma inkább ártott Ukrajnának, amelynek kizárólag a művészi érdemei alapján kellett volna nyernie.
A miniszter ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy azt szeretné, ha a TVR nem lenne értintett az esetben. A kisebb botrány akkor alakult ki, amikor kiderült, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői nem vették figyelembe a romániai zsűri pontozását a végső rangsor felállításakor, ehelyett más pontszámokat tüntettek fel az ország neve mellett. A TVR magyarázatot kért a helyzetre. A TVR szakmai zsűrije a Moldovai Köztársaságot képviselő dalnak adott maximális pontszámot, ehelyett az élő műsorban azt jelentették be, hogy egy másik ország, Ukrajna kapta a román zsűritől maximális pontot.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás