Lia & Dan Perjovschi. ONGOING: kiállítás és műhelyek a kolozsvári tranzit.ro-ban

Legfontosabb

2022. április 5. – 18:07

Lia & Dan Perjovschi. ONGOING: kiállítás és műhelyek a kolozsvári tranzit.ro-ban

Másolás

Vágólapra másolva

A nagyszebeni művészpáros Folyamatban című kiállítása nem egyszerűen kiállítás, és nyilván nem is egy statikus, kimerevített pillanatkép az életművekről.

Lia & Dan Perjovschi. ONGOING címmel nyílik április 5-én kiállítás a kolozsvári tranzit.ro kiállítótérben.

A projekt olyan műveket, rajzokat, fanzineket, kiállításokat, könyveket és képeket mutat be, amelyeket a 90-es évektől napjainkig a két művész egyénileg vagy közösen alkotott, illetve integrált munkáiba. A tranzit.ro/Cluj által bemutatott projekt a két művész (2010-ben Nagyszebenbe költözött) bukaresti műhelyének koncepcionális rekonstrukciójaként is értelmezhető. Kurátor: Tordai-S Attila.

1990 és 2010 között Dan és Lia Perjovschi műhelye diákok, fiatal művészek és újságírók generációi előtt állt nyitva, és jelentős hatással volt ezekre a nemzedékekre. Egy olyan környezetben, amelyben a romániai művészeti intézmények nem voltak megfelelően felkészülve és nem játszottak döntő szerepet a kritikus orientációjú művészek képzésében, az alternatív találkozási pontok megteremtése és a művészeti megközelítések kontextualizálása létfontosságú gyakorlat volt

– áll a kiállítás ismertetőjében.

Dan és Lia munkafolyamatának szerves része, ahogyan ötvözik az elméletet a gyakorlattal, a tudást a kísérlettel, hogy a folyamatban lévő jelen eleven és dinamikus értelmezéséhez juthassanak el – még több infó a kiállításról itt.

A két művész április 5. és 10. között Kolozsváron workshop-sorozatot és beszélgetéseket is tart az érdeklődő diákoknak és fiataloknak.

A kiállításon többek közt bemutatásra kerül Lia Perjovschi Museum of Knowledge válogatása, Dan Perjovschi munkái és beavatkozásai, politikai, gazdasági, történelmi és tudományos eseményeket kommentáló nyomatok, gyűjtemények, művészkönyvek, referenciaalbumok, művek; ezenkívül összefoglalókat vetítenek a Totul la vedere című televíziós műsorból, valamint az Atelier Deschis című 1996-os projektről.

Az ONGOING az első rendezvény a tranzit.ro művészeknek, kollektíváknak és társadalmi mozgalmaknak szentelt, most induló sorozatában, amely az indirekt pedagógia és a nem formális oktatás metszéspontjára fókuszál.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!