Szerb Antal emléktáblát kapott Budapesten

228

Halálának 80. évfordulóján felavatták Szerb Antal író, irodalomtörténész emléktábláját Pasaréten, egykori lakóházának falán – írja az MTI.

Az emléktáblát Urbán Dániel ügyvéd, zenész kezdeményezésére állították a Torockó utca 6/b. alatti háznál, ahol Szerb Antal 1933 és 1938 között élt.

Szerb Antalt éppen nyolcvan éve, 1945. január 27-én verték halálra a balfi táborban – mondta az avatáson Urbán.

Az avatáson részt vett Őrsi Gergely II. kerületi polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester is. Őrsi emlékeztetett arra, hogy nemcsak a művészek, de szélsőséges alakulatok színhelye is volt Pasarét, hiszen Szerb Antal egykori házának túloldalán volt a Nyilaskeresztes Párt központja, ahonnan Szálasi Ferenc a nyilas hatalomátvételt szervezte. Itt készült a városmajori nyilas gyilkosságok egyik hírhedt képe is, amelyen a Kun páterként elhíresült Kun András pap fegyvert oszt a nyilas felkelőknek.

„Amikor Szerb Antalra emlékezünk, akkor sajnos nemcsak arra a hatalmas alkotómunkára és -energiára kell emlékeznünk, amellyel hozzájárult a magyar kultúrához és irodalomhoz, hanem arra a gyűlöletre és pusztításra is, amely a halálához vezetett”

– mondta Őrsi, hozzátéve, hogy ugyanazon a napon szabadult fel Auschwitz, amikor Szerb Antalt agyonverték.

Karácsony Gergely elmondta, hogy az Utas és holdvilág ott van a tíz legfontosabb, legolvasottabb magyar regény között, éppen ezért merül föl a legfájdalmasabb kérdés: vajon hány hasonló történet maradt megíratlan azért, mert a szerzőt, „ezt a minden ízében humanista és minden ízében magyar írót honfitársai fiatalon agyonverték”.

Hétfő délután az Írók Boltjában Turai Barnabás és Urbán Dániel beszélgetett Szerb Antalról, január 29-én pedig a Bermuda együttes Az Utas: Szerb Antal címmel ad koncertet a Müpában.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!