Boldizsár Ildikó: A magyar társadalmat már nem lehet meggyógyítani mesékkel

„Nem volt mesés gyerekkorom, nem mesék között nőttem fel” – mondja némiképp meglepő módon Magyarország legismertebb mesekutatója és meseterapeutája, Boldizsár Ildikó az Ördögkatlan fesztiválon Veiszer Alindával készült interjújában, amit teljes terjedelmében ide kattintva lehet megnézni, jelképes támogatásért.

A 60 éves, dunaújvárosi származású író szerint huszonéves korában jött rá arra, hogy érti a mesék kódolt szövegét, amik szimbólumokkal vannak tele. „Gyémánt tisztaságúra vannak csiszolva, minden mondatba bele van zárva egy évezred tudása, és ezek nem nyílnak meg könnyen. Nagyon fontos tapasztalat volt, hogy olvasom és értem ezeket. Én azt hittem, hogy ezeket mindenki érti, hosszú évek alatt derült ki, hogy ez nem így van. Nekem ez az adományom, amivel a világra érkeztem”.

Tudományos műveket és doktori értekezést is írt a mesékről, de sok évnek kellett eltelnie, mire rájött, hogy a mesék eleve egy közösségnek íródtak, tehát neki sem az íróasztal mögül kellene ezeket tanulmányoznia. Elkezdett meseterápiákat tartani haldoklóknak, beteg gyerekeknek, börtönben ülőknek, transzplantáltaknak, állami gondozottaknak, így tanulta meg, hogy milyen mesékkel lehet terápiás módon dolgozni, de csak az 59. könyve írásakor történt meg az, hogy neki is világossá vált, miért a főhősökkel és nem a segítőikkel azonosulnak az emberek egy mese meghallgatásakor.

„Mindenki hős akar lenni tudat alatt a saját életében, mert a hős a legvonzóbb, ugyanakkor a hősökből mindig hiányzik valami. Egy hős sem tökéletes, ahhoz, hogy azzá váljon, szüksége van egy megfelelő segítőre.”

A mesékben szerinte az a csodálatos, hogy ez a segítő mindig megérkezik, legyen az emberi, állati vagy képzeletbeli lény. Például egy táltos paripa formájában, akit ki kell húzni a trágyából, le kell csutakolni és parázzsal megetetni, csak akkor válik a hős igazi segítőjévé. Ez a táltos paripa mindenkiben benne él, csak megfelelően kell gondozni ahhoz, hogy valóban segítővé váljon, erről szólhat például egy meseterápia.

De miért gyógyulnak meg az emberek a meséktől? Azért, mert amikor kiválasztják a saját segítőjüket, akkor az azonnal belső erővé változik, és működni fog bennük. Ráadásul a mesehallgatás létrehoz egy olyan tudatállapotot (ezt történethallgatási transznak nevezik), ami jótékony hatással van az egész lényünkre, gyógyító, harmonizáló, megnyugtató és szorongásoldó hatása van, ezt pedig már agykutatók is kimutatták.

Elmondása szerint egy meseterapeuta fejében több ezer mese van, amiből választani tud akkor, amikor egy problémával küzdő ember hozzá fordul. Ha például egy maximalista anya megy hozzá, aki szeretne nagyobb teret és önállóságot biztosítani a gyerekének, akkor ez lecsökken 15-20 mesére, amikor pedig konkretizálódik, hogy mi is a pontos probléma, akkor a terapeuta kiválaszt egyetlen mesét, amivel dolgozni fognak, például a baskir Amin bég című mesét.

Boldizsár Ildikó szerint a meseterápia nem annyira közvetlen megoldási út, mint egy hétköznapi pszichoterápia, mert itt a probléma körbe van párnázva egy mesével, így sokkal könnyebb a hozzá való viszonyulás is, tehát nem kell azonnal szembesülni a negatív szereplőkkel vagy a negatív eseményekkel. Ha pedig saját magunk rossz működésével találkozunk egy mesében, akkor a mese által kapunk egy kész, jól leutánozható forgatókönyvet a problémáink megoldásához.

Egy terapeuta néha saját magán is dolgozik mesék segítségével, Boldizsár Ildikó például a szépen megöregedés kérdésével fordult a mesékhez segítségért, de ahogy egyetlen változás, úgy ez sem megy egyik napról a másikra, ő például már hetedik éve dolgozik magán egyetlen mese segítségével, a saját segítője pedig az Égigérő fa.

Úgy tapasztalja, hogy egyre nehezebb a gyerekekkel és némely felnőttel is meseterápiával dolgozni, és van, amelyikkel nem is nagyon lehet. Ahhoz ugyanis, hogy a meseterápia működjön, egyetlen egy dolog kell, az, hogy az ember képes legyen belső képeket alkotni, lássa a kis nyuszit a sűrű erdő közepén. A mai digitális világban azonban a gyerekek egészen kis koruktól készen, kívülről kapják a képeket, nem kell használniuk a képzelőerejüket, ez a képességük pedig elsorvad. Ez szerencsére nem egy visszafordíthatatlan folyamat, de keserves küzdelem, az óvónő tanítványai vért izzadnak emiatt.

Szerinte ha a magyar társadalmat tekintjük egyetlen betegnek, akkor például a társadalom megosztottsága mint megoldandó probléma 25 éve talán még igen, de ma már nem lenne gyógyítható mesékkel, mert még a problémáink okát sem kutattuk fel teljesen.

De úgy gondolja, hogy az előítéletek oldására nagyon alkalmas lenne, ha sok keleti mesét olvasnánk, például az Ezeregyéjszaka meséjét.

A meseterapeuta a magyar társadalomnak még a Világszép nádszál kisasszony című mesét ajánlaná, ami valójában nem a világon élő legszebb nő megtalálásáról szól, hanem arról, hogy el kell menni a Fekete-tenger 77. szigetére, és egy nádszálba bezárva megtalálni és kibontani a bennünk lévő legszebb részünket.