28 milliárd forintért kelhet el Klimt utolsó festménye egy londoni aukción

2023. június 14. – 15:05

Másolás

Vágólapra másolva

65 millió fontért (azaz több mint 28 milliárd forintért) kelhet el Gustav Klimt utolsó festménye a Sotheby’s közelgő júniusi árverésén Londonban – írja a Guardian. A világhírű osztrák festőművész utolsó műve egy ismeretlen hölgy portréja, a kép címe Dame mit Fächer, azaz Hölgy legyezővel. A festményt jelenlegi tulajdonosai bocsátják árverésre, akik harminc évvel ezelőtt vásárolták meg.

A képre Klimt műhelyében találtak rá, miután a festő 1918-ban 55 éves korában tüdőgyulladás és agyvérzés miatt váratlanul meghalt. A képen felfedezhetőek a kínai kultúra és japán művészet jegyei is, amikért az osztrák festő rajongott. Klimt rengeteg kínai kerámiával és japán fametszettel töltötte meg otthonát, és gyakran viselt selyemkimonót vagy kínai ruhákat.

Az MTI azt írja, a festmény az 1920-as éveket követően valószínűleg a svájci Böhler család birtokában volt, majd 1950-ben a híres osztrák műgyűjtő, Rudolf Leopold tulajdonába került. Adósságai miatt Leopold később túladott a képen, amelynek holléte ezután sokáig ismeretlen volt. Az 1990-es években az alkotás már Amerikában bukkant fel: 1994-ben 9,3 millió euróért (3,5 milliárd forintért) kelt el egy New York-i árverésen.

A művész korábbi képei is hasonló árban keltek el, Klimt Nyírfaerdő című tájképét 83 millió fontért (azaz több mint 36 milliárd forintért) vásárolták meg tavaly, míg az 1912-ben készült Adele Bloch-Bauer II. című képért 2008-ban 70 millió fontot (vagyis több mint 30 milliárd forintot) fizetett ki az új tulajdonosa.

Na de mégis kik azok, akik képesek kiadni több mint 28 milliárd forintot egy festményért? Az árverések világát még ma is sok titok övezi, ezeknek próbáltunk utánajárni ebben a cikkünkben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!