Alec Baldwin ellen hivatalosan is vádat emeltek gondatlanságból elkövetett emberölés miatt
Alec Baldwin ellen hivatalosan is megindult a bűnvádi eljárás a Rust című westernfilm forgatásán bekövetkezett haláleset miatt – írja a CNN.
A Santa Fé-i kerületi ügyész, Mary Carmack-Altwies szerint mind Baldwin, mind pedig a fegyverek ellenőrzéséért felelős, 25 éves Hannah Gutierrez-Reed megszegett több olyan előírást, amiket fegyverrel a kézben be kell tartani. Mindkettejüket gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.
2021-ben Baldwin Új-Mexikóban forgatta Rust című westernfilmjét, amelynek a 64 éves színész a producere is volt. A golyó akkor találta el az ukrajnai születésű Halyna Hutchins operatőrt, amikor a fegyver Baldwin kezében volt. A színész úgy tudta, a fegyver üres, ám valójában éles lőszer volt benne. Bár Baldwin szerint ő meg sem húzta a ravaszt, a vizsgálat kimutatta, hogy a fegyver nem magától sült el.
A CNN rövidhíre szerint korábban mindkét vádlott ügyvédje kitartott amellett, hogy védenceik ártatlanok.

„Nem feltétlenül a börtönbüntetés a cél. Igazságot szeretnék Halyna Hutchinsnak, és elérni, hogy az emberek nézzenek szembe a felelősséggel, amely tetteikkel vagy tétlenségükkel jár” – mondta korábban Carmack-Altwies.
A halálos tragédiában felmerült a rendezőasszisztens, Dave Halls hanyagsága is. Ő korábban már elismerte a felelősségét, és fél év próbaidőt kapott.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!