Ötperces videóban kért bocsánatot Will Smith az Oscar-gálás pofozás miatt
Will Smith ötperces videót töltött fel Youtube-ra, amelynek témája végig a márciusi Oscar-gála volt. Az előzmények: a 94. Oscar-gálán részt vevő közönség szeme láttára vágta pofon Will Smith amerikai színész Chris Rock humoristát élőben. A pofont az váltotta ki, hogy Rock Will Smith feleségének a kopaszodásán viccelődött – nem tudván, hogy az betegség miatt van. A vicc nem sült el jól, Smith pedig felment a színpadra és megütötte a humoristát.
Ezután Will Smith bocsánatot kért, Chris Rock pedig egyelőre úgy döntött, nem tesz feljelentést. A mostani videóban a színész arról beszélt, hogy a pofon óta sokat gondolkozott az eseten és saját magán. Utólagosan megválaszolt olyan kérdéseket, amelyek az incidens utóéletét követő közönségben felmerültek március óta. Elmondta, hogy azért nem kért ott helyben bocsánatot, mert még „ködös volt az agya”.
Smith emellett elmesélte, hogy felvette később a kapcsolatot Rockkal, de a humorista azt mondta, hogy „nem áll még készen rá, hogy beszéljenek”. A színész úgy fogalmazott:
„Bocsánatot kérek. Elfogadhatatlanul viselkedtem, de bármikor itt leszek, ha készen állsz majd arra, hogy beszéljünk.”
A pofont ebben a cikkünkben elemeztük ki részletesen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!