Trump elismerte, hogy az iráni háború is szerepet játszott a demokrata győzelmekben
Donald Trump a Wall Street Journalnek helyi idő szerint kedd este adott interjújában elismerte, hogy az iráni háború is szerepet játszott a republikánusok vereségében. Ugyanakkor közölte, hogy egyáltalán nem bánta meg, hogy elindította a háborút, ami népszerűségének bezuhanásához, és a kőolaj, és az üzemanyag árának emelkedéséhez vezetett.
Trump a lapnak ugyanakkor azt állította, hogy nem a háború, hanem a kőolaj árának emelkedése okozott politikai gondokat. És megismételte a már a Fehér Ház által is terjesztett magyarázatot, hogy ő nem volt a szavazólapon, és ez volt a legnagyobb gond.
Az elnök közölte azt is, hogy nem tervez változtatásokat a kormányában, és külön kiemelte Pete Hegseth védelmi minisztert, aki várhatóan a demokraták első célpontja lesz, miután átveszik a képviselőház és a szenátus irányítását.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom