Közel 70 százalékos feldolgozottságnál vezet a demokrata szenátorjelölt Ohióban

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

69 százalékos feldolgozottságnál 48,3 – 47 arányban vezet a demokrata Sherrod Brown a hivatalban lévő republikánus Jon Husteddel szemben Ohióban. A rozsdaövezeti Ohio az egyik olyan kulcsállam, amit be kéne húzniuk a demokratáknak ahhoz, hogy meglegyen a szenátusi többségük.

Bár a különbség alig több mint egy százalékpont, a New York Times szerint jó esély van Brown győzelmére, mivel a még meg nem számolt szavazatok jelentős része a demokratákra jellemzően nagyobb arányban voksoló városi körzetekből érkezik. A szóban forgó szenátusi széket korábban J. D. Vance töltötte be, aki alelnökké választása után távozott a posztról, így időközi választást kellett kiírni a helyére. Brown korábban maga is képviselte Ohiót a szenátusban, 2024-ben azonban mintegy négy százalékponttal alulmaradt republikánus kihívójával szemben

A korábbi csatatérállam erősen a republikánusok felé húzott Trump alatt, köszönhetően az elnök elképesztő erejének a fehér munkásosztály körében. Ha itt nyernek a demokraták, az intő jel lehet a republikánusok számára Kansasban és Iowában, ahol szintén nagy számban vannak a társadalmi réteg tagjai.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!