Az iráni parlament elnöke szerint az amerikaiak a háború ellen szavaztak

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

„Akár a lelkiismeret, akár a megélhetési költségek miatt, az amerikaiak nemet mondtak a háborúra” – írta X-en Mohamed Galibaf, az iráni parlament elnöke és Irán főtárgyalója.

Donald Trump kedden elismerte, hogy az iráni háború is szerepet játszott a republikánusok vereségében. Az amerikai elnök azonban azt is mondta, nem bánta meg, hogy február végén Izraellel közösen megtámadta Iránt. Trump a Fox Newsnak adott interjúban így fogalmazott a választások eredményeiről: „Azt hiszem, részben Iránnak is köszönhető.” Trump szerint az emberek egyetértenek azzal, ahogy Iránnal szemben fellép, de valószínűleg nem igazán voltak hajlandók vállalni a rövid távú következményeket, vagyis azt, hogy többet fizessenek a benzinért. „Ezt megértem” – tette hozzá Trump. (BBC)

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!