Kompromittáló hangfelvétel szivárgott ki a vajdasági levélszavazás szervezéséről
A Fidesz támogatására mozgósították a levélszavazást lebonyolító önkénteseket a vajdasági Szabadkán az áprilisi magyarországi parlamenti választások előtt, miközben igyekeztek elrejteni mindebben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerepvállalását, derült ki egy, a Szabad Magyar Szónak kiszivárogtatott hangfelvételről.
A szerkesztőség birtokába jutott hangfelvételen Simon Ervin, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke az április 12-i magyarországi parlamenti választások előtt a levélszavazást lebonyolító aktivistáknak egyértelmű instrukciókat adnak arra vonatkozóan, hogy hogyan gyűjtsenek szavazatokat a Fidesz számára és mindeközben hogyan fedjék el még csak a látszatát is annak, hogy mindez a VMSZ-hez lenne köthető.
Egyébként az MNT és a VMSZ kapcsolata szoros, stratégiai és szövetségesi jellegű, amelyben a párt meghatározó politikai befolyással bír a kulturális-oktatási önkormányzati szerv működésére.
Fremond Árpád felszólalása elején arra kéri a hallgatóságát, hogy ami itt elhangzik, az „maradjon köztünk”. Egyben óvatosságra int mindenkit, „mert egy rossz lépés, egy rossz cselekedet, és gyakorlatilag az egész levélben történő szavazást meg tudják kérdőjelezni, és meg tudják támadni”. A technikai, szervezési és lebonyolítási részletek ismertetésén túl felszólalásának legnagyobb részét arra szánja, hogy a CMH (Concordia Minoritatis Hungaricae – a levélszavazást Vajdaságban lebonyolító civil szervezet) szerepének fontosságát és kizárólagosságát hangsúlyozza – vagyis, hogy az egész folyamat kizárólagos lebonyolítója hivatalosan a CMH lesz. Felszólalásának ebből a részéből ugyanakkor kiderül az is, hogy korábban ez nem így volt.
„Most, ez az akció során mindenki CMH-aktivista lesz. Korábban volt olyan, hogy a CMH-aktivista vitte ki a leveleket, a VMSZ-aktivista ment segíteni, de ez most nincs. Mindenki CMH-aktivista” – mondta ezen a ponton az MNT elnöke.
A civil szervezet szerepét tovább hangsúlyozandó, Fremond elmondja azt is, hogy az aktivisták CMH-kitűzőt is kapnak, amit majd viselniük kell, és ezzel kapcsolatban külön felhívja a figyelmet arra, hogy amikor a borítékokat viszik, ezúttal „ne a VMSZ-es táskát vigyék a hátukon”.
kiszivárgott hangfelvételen Simon Ervin, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a 2026. április 12-i magyarországi parlamenti választások előtti levélszavazás megszervezéséről tart eligazítást a vajdasági aktivistáknak. A felvétel szerint a magyar kormány rendelkezésükre bocsátotta a szerb–magyar kettős állampolgárok személyes adatait, a levélszavazatok kézbesítését pedig hivatalosan a CMH civil szervezet végezte, hogy a folyamatban ne legyen kimutatható a VMSZ közvetlen részvétele. Az aktivistáknak CMH-s megbízólevelet és kitűzőt adtak, és arra is figyelmeztették őket, hogy ne viseljenek VMSZ-es táskát.
Az elhangzottakból levonható az a következtetés, hogy azok, akik a Vajdaságban történő levélszavazás lebonyolítását szervezték, külön gondot fordítottak arra, és külön energiát fektettek abba, hogy lehetőleg még a látszatát is elkerüljék annak, hogy az egészhez a VMSZ-nek bármi köze is lenne, és hogy lehetőleg minden törvényes legyen. A kiszivárgott információk és hangfelvétel azonban elsősorban nem is a jogi, hanem inkább az erkölcsi és politikai felelősség kérdését veti fel.
Fremond az eligazításon arra kérte az aktivistákat, hogy ne álljanak szóba azokkal, akiket a Fidesz politikai ellenfeleinek tartanak, és „ellenségnek” vagy „hülyének” nevezett. Ezzel szemben a szerb és horvát választópolgárok felkeresését is szorgalmazta, mert szerinte több mint 90 százalékuk a Fidesz–KDNP-re szavaz. Az aktivistáknak előre elkészített érveket és válaszpaneleket is adtak, hogy ezekkel győzzék meg a választókat.
„De én azt látom, hogy aki Magyarországon él, vagy külföldön él, az gyakorlatilag egy biztonságot teremtett saját magának, van egy bizonyos jólét, sokkal könnyebb élni, és ezek az emberek most ebben a nagy jólétben nem igazán tudják eldönteni, hogy mit csináljanak, és azt mondják, hogy a 16 fideszes év sok volt. Szerintem a 150 év török hódoltság a sok, nem a Fidesz 16 éve. Mi tudjuk azt, hogy mit építettünk fel, akár a Nemzeti Tanácson keresztül 2010-től 26-ig, és hogy mi volt 2002 meg 2010 között. Úgyhogy ez csak egy ilyen kis vonalvezetés, ezt is kérem olvassák el” – mondta Fremond a felvétel szerint.
Fremond még azt is tanácsolta, hogy ha valamelyik aktivista főnöke a Szerb Haladó Párt (SNS) híve, mondja neki azt, hogy dolgozzon Orbán Viktornak, mert ez a haladók érdeke is.
Fremond a sajtó megkeresésre azt válaszolta, hogy a rossz minőségű felvétel eredetét és hitelességét még vizsgálni kell, ezért csak az MNT-s választások után foglalkozik az üggyel. Szerinte a felvétel a személyét lejárató kísérlet, és a kampányhajrában inkább a választókkal való találkozásokra és a programjára kíván összpontosítani.
A romániai magyar állampolgárok kapcsán is több rendben felmerült a levélszavazás problematikussága az idei magyarországi parlamenti választások idején, többek között azt kifogásolták többen, hogy a szavazási csomagokat nem ajánlott küldeményként kézbesítik, vagyis nincs igazán nyoma annak, ki vette át őket, és mi történik velük utána, hogy hogy akár elhunyt személyek neve is szerepelhet a rendszerben, mert a magyar hatóságok nem minden esetben kapnak automatikusan értesítést a halálesetekről. Mindenemellett pedig a választók nem maguk adták fel vagy vitték el a borítékot, hanem különböző helyi hálózatokon keresztül gyűjtötték össze és szállították tovább azt, ami komoly kérdéseket vet fel a szavazás titkosságával és sértetlenségével kapcsolatban. Ebben a folyamatban politikailag elkötelezett szervezetek – elsősorban az RMDSZ-hez köthető struktúrák és az Eurotrans Alapítvány – is részt vettek. Ám miközben az RMDSZ hivatalosan csak segít a levélszavazatok célba juttatásában, a színfalak mögött kőkemény mozgósítási gépezet zakatolt.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom