CNN: A republikánusok aggódnak Georgiában
Republikánus tisztviselők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a részvételi adatokat a kulcsfontosságú Georgia államban, írja a CNN. A csatorna szerint a republikánus kampánystáb úgy látja, nem sikerült elég embert mozgósítani a választás napján, hogy ellensúlyozzák a vélhető demokrat előnyt az előzetes voksoláson. Az előzetes szavazás alatt körülbelül 2,8 millió szavazaztak az államban, míg a hatóságok becslése szerint ma körülbelül 1,3 millió szavazatot adtak le.
Georgiában kulcsfontosságú szenátusi verseny is zajlik, ez az egyik olyan állam, amit Trump vitt két éve, de a demokratáknak nyerniük kell, hogyha többséget szeretnének a felsőházban. A republikánus pártvezetés viszont gyakorlatilag már szeptember végén feladta az államot ahol Jon Ossoff hivatalban lévő demokrata szenátor olyan meggyőző teljesítménnyel utasította maga mögé a republikánus jelöltet, Mike Collins üzletembert, hogy már lehetséges elnökjelöltként kezdték el emlegetni.
A CNN ezzel párhuzamosan az államban végzett közvélemény-kutatásának néhány eredményét is nyilvánosságra hozta. A felmérés szerint Trump népszerűsége mindössze 40 százalék körül van az államban, ami komoly kihívást jelenthet a republikánusok számára. A jelöltek megítélése között is jelentős különbség mutatkozik: a válaszadók közel fele szerint Mike Collins túl szélsőséges, míg Jon Ossoff esetében ugyanezt már csak valamivel több mint egyharmaduk gondolja így.
Ez részben azt is megmagyarázza, miért Ossoff felé húz a független választók több mint 60 százaléka. A felmérés szerint a demokrata politikus ráadásul a 2024-ben Trumpra szavazók több mint egytizedének támogatását is megszerzi, miközben Collinsra lényegében senki olyan nem szavaz, aki két éve Kamala Harrisra voksolt.
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom