„J. D., habibi (haver), van abban egy finom irónia, hogy alkotmányosan kötelességed januárban beiktatni engem” – mondta Abdul El-Sayed, michigani demokrata jelölt, aki az első muszlim szenátora lesz az országnak, miután legyőzte republikánus kihívóját.
A saját mondatán remekül szórakozó El-Sayed az amerikai alelnöknek üzent, ugyanis nemcsak Donald Trump, hanem J. D. Vance is rendszeresen iszlamofób gondolatokat fogalmazott meg vallása miatt. Vance többek közt azt mondta, hogy a demokrata jelölt a „szörnyű és gonosz” képviselője, illetve egy „csoportért harcol a mások rovására”. Az alelnök múlt héten a párizsi erőszakos tüntetésekkel hozta kapcsolatba El-Sayedet. „Garantálom, hogy ha azok a lázadók New Yorkot vagy Detroitot gyújtanák fel, a Hasan Pikerek és az El-Sayedek ott lennének, vezetnék őket és szurkolnának nekik” – fogalmazott.
Donald Trump még ennél is durvábban fogalmazott, ő „dzsihádistának” nevezte a demokratát, illetve azzal is megvádolta az egyik kampánygyűlésén, hogy a „terroristák oldalán áll”. El-Sayed erre azt mondta, hogy Trumpék azt hiszik, hogy ha a nevére és a hitére mutogatnak, akkor nem kell azzal a ténnyel foglalkozniuk, hogy az emberek nem engedhetik meg maguknak a benzint és az élelmiszert. Győzelme után Abdul El-Sayed Trumpnak is odaszúrt. „Donald, tudom, hogy nehezen ment a nevem kiejtése. Szóval miután J.D. beiktatott, nyugodtan hívj csak szenátornak” – mondta.
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom