A kongresszus mindkét háza meglesz a demokratáknak

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Magyar idő szerint már hajnali 4 előtt eldőlt, hogy a képviselőház megvan a demokratáknak, gyakorlatilag csak a győzelmük mérete kétséges. Jelenlegi állás szerint 182 demokrata és 106 republikánus képviselő helye biztos. A demokraták 13 helyet is megfordítottak, holott az előzetes számítások szerint már három hely megfordítása is elég lett volna a ház visszaszerzéséhez.

Mint írtuk, a demokraták a közép-nyugati Iowát is megszerezték a szenátusi versenyben, ezzel a demokraták 51, a republikánus 39 szenátorral rendelkeznek egyelőre az új szenátusban, tehát meglehet a többségük. És messze még a vége, néhány olyan, hagyományosan kék államban, mint Kalifornia és Hawaii is nekik áll a zászló, több versenyben pedig még szoros az állás, nem tudtak eredményt hirdetni.

Érdemes felidézni még, hogy a demokraták tíz, a republikánusok öt kormányzói széket nyertek eddig. A demokratáknak ráadásul négyet is sikerült átfordítaniuk, olyan meglepő helyeken is, mint Texas.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!