Ezeket a választókat veszítette el Trump és így a republikánusok is

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Donald Trump 2024-es elnökválasztási győzelmét jelentős részben annak köszönhette, hogy meg tudott szólítani több olyan választói réteget, akik korábban vagy a demokratákra szavaztak, vagy el sem mentek választani. A republikánusok pedig azt gondolták, hogy ezzel őket már biztosan a jobboldali szavazók között tudhatják, és stratégiájuk egy részét is erre építették fel. Trump népszerűtlen döntései azonban egymás után idegenítették el őket a Republikánus Párttól.

A fiatalok és a latinók, akik 2024-ben meglepően nagy arányban szavaztak Trumpra, két év elteltével már a demokraták felé húznak. A republikánusok emellett elkezdték elveszíteni a fehér munkásosztályt is, amelynek tagjai az elmúlt tíz évben Trumpot támogatták, de második elnöksége alatt sokan közülük kiábrándultak belőle. Ráadásként Trump magára haragította a legmegbízhatóbb republikánus szavazóknak számító vidékiek egy részét is, akik ugyan nem lettek hirtelen demokraták, de lelkesedésük szertefoszlott, és a várakozások szerint sokan inkább el sem mennek szavazni.

Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!