Nicușor Dan: Oroszország egyre nagyobb nyomást gyakorol, támogatnunk kell Ukrajnát
Romániának és Európának Ukrajna támogatásával kell válaszolnia arra, hogy Oroszország egyre nagyobb nyomást gyakorol Európára, mondta Nicușor Dan a Bloombergnek adott interjúban az Agerpres szerint. A román államfő, akit a brüsszeli EU-csúcs alkalmával kérdeztek, arra kitérő választ adott, hogy a Fekete-tengeri drónincidensek miatt Románia kezdeményezné-e a NATO-szerződés 4. cikke szerinti konzultációt.
Arra a kérdésre, hogy Európa hogyan segíthet Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, miután egyre feszültebbé válik a viszonya Donald Trumppal, Nicușor Dan kijelentette: „Továbbra is azt fogjuk tenni, amit eddig. A világnak azt az üzenetet kell közvetítenünk, hogy elkötelezettek vagyunk Ukrajna támogatásának folytatása mellett a háború végéig, majd azt követően is, az újjáépítés érdekében.”
Nicușor Dan azt is hozzátette, hogy „Ukrajna kérdése nem csupán a nemzetközi jogról szól, hanem Európa saját biztonságát is érinti.”
Az interjúban szóba kerültek a közelmúltban történt Fekete-tengeri drónincidensek is. Arra a kérdésre, hogy a drónok orosz eredetűek-e, az államfő azt mondta, hogy „technikai szempontból nem mondhatjuk ki, hogy oroszok”. „Amit elmondhatunk, az az, hogy a Duna-delta ukrán határszakaszánál több száz légi drón lépett be Románia területére. Ezek jelentős részéről kijelenthetjük, hogy orosz drónok, mivel rendelkezünk olyan roncsdarabokkal, amelyek orosz alkatrészeket tartalmaznak, és amelyeket a háború során Románia területe felé térítettek el” – tette hozzá.
Nicușor Dan azt mondta, hogy Oroszország azt a hajóútvonalat támadja, amelyet Ukrajna gabonaszállításra használ a Boszporusz irányába.
Arra a kérdésre, hogy Románia kezdeményezné-e a NATO-szerződés 4. cikke szerinti konzultációt, amennyiben bebizonyosodna, hogy a drónok oroszok voltak, Nicușor Dan kitérő választ adott, azt mondta, hogy „Oroszország egyre nagyobb nyomást gyakorol.”
„Nem csupán ezekről az eseményekről van szó, hanem mindarról, ami Európában történik, a balti országokban és Lengyelországban is.
Oroszország megpróbál feszültséget kelteni az európai társadalomban, hogy csökkenjen a lakosság támogatása az Ukrajnának nyújtott segítség tekintetében. A mi válaszunknak annak kell lennie, hogy továbbra is támogatjuk Ukrajnát”
– fejtette ki.
A NATO-szerződés 4. cikke a tagországok közötti konzultációt szabályozza válsághelyzetekben. Románia eddig egyszer kezdeményezett ilyen konzultációt, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, de akkor más tagállamokkal összhangban cselekedett, emlékeztet a G4Media. A lap értesülései szerint Románia azért nem siet a 4. cikkre hivatkozva konzultációt kezdeményezni, hogy ez az eszköz ne váljon „banálissá”, különösen, hogy a NATO-tagországok többsége már akkor szolidaritásáról biztosította, amikor korábban a Duna-delta térségébe hatoló orosz drónok miatt kért segítséget.
Nicușor Dan a Bloomberg kérdésére azt mondta, Románia most is a tavalyihoz hasonló helyzetben van, amikor azt kérte a szövetségeseitől, hogy addig, amíg a SAFE-program keretében megvásárolt eszközei megérkeznek, segítsenek a támadások ellensúlyozásában.
A Románia és az Egyesült Államok közötti viszony Dan „nagyon jónak” nevezte, arra emlékeztetve, hogy hosszú távú, kölcsönösen előnyös stratégiai partnerség van érvényben a két ország között, és a Fekete-tenger térségében Románia ad otthont a legnagyobb amerikai katonai bázisnak, ami a világ más térségeiben is erősíti az Egyesült Államok pozícióját.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom