Drónok találtak el két hajót Bulgária közelében, az egyik elsüllyedt
A bolgár miniszterelnök, Rumen Radev kedden bejelentette, hogy két hajót is dróntalálat ért a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt. Radev a dróntámadásokat elfogadhatatlannak nevezte, és összehívta a Minisztertanács alatt működő Biztonsági Tanács rendkívüli ülését is.
A bolgár hírügynökség, a BTA beszámolójában az áll, hogy Radev jelentése szerint az egyik hajót Byalától 18 tengeri mérföldre keletre, míg a másikat, Krapetstől 17 tengeri mérföldre keletre találták el drónok. Ez utóbbi elsüllyedt, a legénység egyik tagját kimentették.
Az első hajóról kedden hajnali 1:30 körül kaptak vészjelzést, ekkor a várnai Tengerészeti Mentőközpont azonnal reagált. „Azonnal életbe léptették a vészhelyzeti intézkedéseket. A határőrség személyzete kimentette a fedélzeten tartózkodókat: hét ukrán és nyolc azerbajdzsáni állampolgárt” – közölte Radev. A legénység szerint a hajót több drón is eltalálta. A máltai zászló alatt hajózó Chelsea 3 Odesszában van lajstromozva és ukrán tulajdonban van – írja a bolgár hírügynökség.
A legénységet Radev nyilatkozata előtt nem sokkal sikeresen szállították Várna kikötőjébe – tette hozzá. A hatóságok rendelkezésére álló információk szerint öten kaptak orvosi ellátást könnyebb sérülések miatt.
„A kereskedelmi hajók elleni legutóbbi támadás a bolgár felségvizek közvetlen közelében teljesen elfogadhatatlan. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz delegált állandó képviselőinket tájékoztatták. Beszélnem kell Mark Rutte NATO-főtitkárral” – közölte Radev, aki hozzátette, hogy bár nincsenek egyértelmű bizonyítékok arra, hogy bárkit is meggyanúsítsanak a támadással, de „a helyzet logikája azt sugallja, hogy az eredmény az Orosz Föderáció javát szolgálja. Ezért még ma behívom Mitrofanova nagykövetet (Oroszország bulgáriai nagykövete) egy találkozóra” – mondta Radev.
Nem ez az első dróntámadás Bulgária közelében. Október elején dróntámadás ért két hajót Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében. Feltételezések szerint orosz drónok okozták a támadást, ezt azonban még nem erősítették meg, ennek egyértelmű tisztázására Radev továbbra is segítséget kér. A támadás két teherhajót érintett: a togói zászló alatt közlekedő ALFA WATAN-t és a palaui zászló alatt közlekedő ABLE-t.
Arról, hogy a drónháború hogyan érte el a Fekete-tenger biztonságosabbnak hitt részét is, ebben a cikkben olvashat bővebben.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom