Már több mint egymillió embert evakuáltak Kínában a Delfin tájfun miatt
Több mint egymillió embert evakuáltak otthonából Sanghajban és környékén, miután a Delfin tájfun elérte a szárazföldet, írja a BBC. A vihar közlekedési káoszt okozott a térségben, Sanghajban pedig mintegy 1400 repülőjáratot töröltek.
A Delfin helyi idő szerint vasárnap este érte el Kínát, először a Csöcsiang tartományban fekvő Jühuan közelében, majd körülbelül egy órával később Vencsou térségében is partot ért. Érkezésekor a maximális széllökések sebessége elérte a 150 km/órát.
A kínai hatóságok korábban a legmagasabb, vörös riasztást adták ki a tájfun miatt, hétfő reggel azonban már trópusi viharrá minősítették vissza. A veszély ezzel nem múlt el, hiszen a vihar tovább halad Kína belseje felé, és a hatóságok szerda estig felhőszakadásokra, súlyos áradásokra és földcsuszamlásokra is figyelmeztetnek.
Csöcsiang egyes részein a következő napokban 250–500 milliméter csapadék is eshet. Vencsouban mintegy 900 ezer embert telepítettek ki, és több mint ezer ideiglenes menedékhelyet nyitottak. Tajcsouban további mintegy 390 ezer ember hagyta el az otthonát.
Sanghajban több turisztikai látványosságot is bezártak, köztük a Disneyland és a Legoland egyes részeit, valamint a Bund több kilátópontját. A város egyes részein az üzletek földszintjét is elöntötte a víz, a lakosok bokáig érő vízben közlekedtek.
A kínai állami média szerint Csöcsiangban egy kilencéves fiú eltűnt, miután a tengerbe sodorta a víz. Halálos áldozatról egyelőre nem számoltak be a kínai hatóságok.
A vihar miatt a közlekedést a környező térségben is korlátozták. A közeli Fucsien tartományban több tucat kompjáratot állítottak le, és több mint száz tengeri építkezést függesztettek fel.
A Delfin a szárazföld elérése előtt a Fülöp-szigeteken, Tajvan északi részén, valamint a japán Okinaván is komoly esőzéseket okozott. A Fülöp-szigeteken nyolcan haltak meg a Delfin által is súlyosbított monszunesők és korábbi viharok miatt, több mint hétezren pedig evakuációs központokban húzzák meg magukat. Okinaván öt idős ember sérült meg, de egyikük állapota sem súlyos.
A kínai állami média szerint a tájfun több mint 6000 kilométert tett meg, mire elérte Kínát, ezért az átlagos tájfunoknál több mint háromszor hosszabb ideig volt életképes. A meteorológusok szerint a vihar kiterjedése és csapadéktermelő képessége is rendkívüli.
A tájfun körül közben álhírek is terjednek a kínai interneten. A hatóságok két embert őrizetbe vettek megtévesztő tartalmak terjesztése miatt. Egy 60 éves férfi például mesterséges intelligenciával készített hamis videót tett közzé arról, hogy valaki lezuhant egy sanghaji épületből a vihar miatt.
A nyugati Csendes-óceánon a tájfunszezon jellemzően májustól októberig tart. Az idei évben kialakult erős El Niño-jelenség a szakértők szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a térségben intenzívebb tájfunok alakuljanak ki.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom