A tengerfenéktől az űrig erősítené az EU védelmi iparát az Európai Bizottság

Öt közös védelmi projektet jelentett be az Európai Bizottság pénteken, amivel reményeik szerint erősíteni az Európai Unió védelmi iparát és képességeit. Az ún. Közös Érdekű Európai Védelmi Projektek (EDPCI-k) öt fontos területe:
- drónok és drónelhárító rendszerek,
- tengeri és tengerfenéki védelem,
- űrvédelem,
- lég- és rakétavédelem,
- az EU keleti pereme biztonságának megerősítése.
Az 1,5 milliárd eurós Európai Védelmi Ipari Programból (EDIP) 325 millió eurót különített el a Bizottság mindezekre. A cél, hogy az egyes országoknak túl nagy falatot jelentő védelmi beruházásokat összefogva, együtt, több tagállam vigye végbe – összhangban a NATO-ban elvárt képességek fejlesztésével. Átlagban 18 tagállam vesz részt az egyes projektekben, négyben Ukrajna is benne van, bár még csak tagjelölt ország. Magyarország egyébként csak a drónelhárító programban van benne.
Az Európai Tanács – az állam- és kormányfők testülete – meghatározza most a projektek céljait és jellemzőit, a részt vevő országokat, valamint az EDPCI által várhatóan generált becsült beruházást. Ezután lehet majd meghatározni az erre költhető forrásokat.
Andrius Kubilius, a Bizottság védelmi és űrbiztosa azt mondta, „ezek az új, ambiciózus és hosszú távú védelmi projektek kulcsfontosságú kezdeményezésként fognak szolgálni az EU védelmi felkészültségének megerősítése és stratégiai autonómiánk megerősítése érdekében”. Az EDIP programot 2025. december 16-án fogadták el, aminek célja – nyilvánvalóan az ukrajnai orosz agresszió, és az amerikai kihátrálás miatt – az európai védelmi ipar erősítése és önállósítása volt. A programot ráadásul kinyitották a nem EU-tag Ukrajna és Norvégia felé is.
Az EDIP tavalyi európai parlamenti vitáján a fideszes Gyürk András támogatandó célnak tartotta az uniós védelmi ipar megerősítését, de a javaslat szerinte „valójában egy Ukrajna katonai és pénzügyi támogatására irányuló háborús tervezet” ahelyett, hogy az erőforrásokat kizárólag az európai védelmi ipar megerősítésére fordítaná. Az EU hadiipar-fejlesztési törekvéseiről többek között itt, a magyar kormányéról itt, a NER-közeli cégek lehetőségeiről ebben a cikkünkben írtunk.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom