Megszűnik az Orbán-korszak nyomásgyakorlásra használt Szuverenitásvédelmi Hivatala

Megszavazta kedden a magyar Országgyűlés a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését. A hivatal elvileg a „külföldi beavatkozásra utaló folyamatokat” vizsgálta, valójában azonban az volt a fő funkciója, hogy az ország szuverenitását veszélyeztető elemnek állítsa be a Fidesz-kormánnyal szemben kritikus civil szervezeteket és újságokat.
Melléthei-Barna Márton törvényjavaslatát 135 igen szavazattal, 44 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett szavazta meg az Országgyűlés. A Fidesz–KDNP képviselői nem támogatták a javaslatot, a Mi Hazánk frakciója tartózkodott, számolt be a Telex.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal a most megszavazott javaslat szerint a „tényleges közfeladatot nem lát el, létrehozása pusztán politikai szándékot és érdeket szolgált”, célja az volt, hogy „politikai célból nyomást gyakoroljon az állampolgárokra, illetve egyes szervezetekre, sajtótermékekre”, és azért kell megszüntetni, mert ez a tevékenység „nem kívánatos egy alkotmányos demokráciában”.
A törvény a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba, akkor azonnal megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az általa indított, folyamatban lévő eljárások is. Megszűnik Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, valamint az elnökhelyetteseknek a megbízatása is, végkielégítést nem kapnak.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024-től működött és vizsgálatot indított az ellenzéki összefogás pártjai, a Transparency International Magyarország és az Átlátszó ellen. Az Átlátszó pert indított emiatt, amit első fokon megnyert a Fővárosi Törvényszéken. Az intézményt vezető Lánczi volt korábban a főszerkesztője a Figyelőnek, akkor, amikor 2018-ban civileket listázó cikk jelent meg a lapban.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése a Tisza Párt egyik fontos kampányígérete volt. Magyar Péter az Országgyűlés június 9-i ülésen beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról. Közérdeknek nevezte a hivatal megszüntetését, amivel az a céljuk, hogy „soha többet ne fordulhasson elő, hogy a nemzet vezetői szembefordulnak a saját nemzetükkel”. A Telex Fábián Tamás véleménycikkével búcsúzott „Magyarország legkártékonyabb intézményétől”.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom