Csatakos maoisták bukkantak elő a dzsungelből, véres győzelmet ünnepelnek Újdelhiben

Megviselten, mocskos ruházatban és 26 ezer dollárnyi vérdíjjal a fején bukkant elő a közép-indiai dzsungelből Papa Rao. Mögötte libasorban érkezett a viseltes hadoszlop, szandálos férfiak és nők már az első világháború idején is koros Lee-Enfield, illetve az azt 1954-ben váltó L1A1 karabélyaikkal és sporttáskával a vállukon. A világ utolsó maoista lázadói úgy döntöttek, forradalmuk nem vezethet már sikerre, leteszik a fegyvert. Mozgalmukról többek közt a CNN írt nekrológot.

Papa Rao és 17 társa fegyverletételének ceremóniát szerveztek a hatóságok Cshattíszgarhban. Felsorakoztak egy közös fotóra a biztonsági erőkkel, fegyvereiket és muníciójukat mint múzeumi tárgyakat közszemlére tették. Hindiül és angolul is kiírták mögéjük egy nagy vászonra, hogy „a maoista káderek visszatérnek a fősodorba”, azaz csatlakoznak a normál társadalomhoz. Mindannyian kaptak egy szál rózsát, illetve az indiai alkotmány egy példányát.

„A politbürójukat és a központi struktúrájukat szinte teljesen felszámoltuk.

A célunk egy naxalmentes India volt március 31-ig.

Az országot tájékoztatni fogjuk, amint az egész folyamatot formálisan is lezártuk, de azt mondhatom, hogy naxalmentessé váltunk” – jelentette ki Amit Sah indiai belügyminiszter egy nappal az általa vázolt határidő előtt a parlamentben. Sah szerint likvidálták a naxaloknak is nevezett maoisták vezetőségét, itt valószínűleg Misir Besrára, az egyik vezetőre utalt. Sah szerint az elmúlt három évben 706 maoistát öltek meg, 2218-at tartóztattak le és több mint 4800 kapitulált.

Sah miniszter május 21-én a korábban maoisták sújtotta régióba, Basztarba látogatott, találkozott a felkelés áldozatainak családjaival, majd megismételte: a lázadásnak vége. Szerinte a kormánynak kompenzálnia kell a térséget az elmúlt 50 év elmaradásáért, és felzárkóztatni az ország többi részéhez. A deeszkaláció jegyében bejelentették, hogy a mintegy 200 rendőri tábor harmadát mindenféle közszolgáltató központokká alakítják.

Mao Ce-tung követői az erdőben

1927-től polgárháborúvá eszkalálódott a konfliktus Kínában a szovjetek inspirálta, Mao Ce-tung vezette kommunisták, és a Csang Kaj-sek vezette köztársasági csapatok között. A konfliktus – a második világháború által okozott többéves fegyverszünettel – 1950-ig, a maoista csapatok győzelméig tartott. Ez idő alatt Mao ideológiailag is megszilárdította a rendszerét a „felszabadított” területeken, vagyis alkalmazta a marxizmust–leninizmust az elmaradott, iparosodás előtti Kínára.

A maoizmus hamar követőkre talált a régióban. Burmától Thaiföldön és Indonézián át Nepálig a maoizmus felé fordultak a kommunista pártok, egyes országokban maoista (vagy azt még tovább hajlító) erők kerültek hatalomra, így a Comore-szigeteken vagy épp Kambodzsában. Ez utóbbiban Pol Pot rendszere véres terrorral akarta egyfajta kommunista agrártársadalommá alakítani az országot. Több maoista felkelő csoportot, pártot, rendszert Pekingből közvetlenül támogattak, a frászt hozva a nyugati országokra. A kínai típusú kommunizmus még Európában is követőre talált, a szovjetekkel szakító albán Enver Hoxha idővel Kínával épített ki szoros kapcsolatokat, bár a hetvenes évek végén tőlük is eltávolodott.

Az indiai maoisták célja nem kevesebb volt, mint megdönteni a kapitalista indiai államot, és egy új, jobb, boldogabb, osztályoktól mentes, egyenlőségen alapuló rendet kialakítani. Végül egy véres polgárháborúban találták magukat, a harcukban ezrek vesztették életüket. Saját nevük is lett, ők lettek a naxalok. Egy 1967-es parasztfelkelésről kapták a nevüket, a helyi földesurak ellen lázadtak fel a földművesek a himalájai Naxalbari községben, ami újabb és újabb felkeléseket inspirált országszerte. Peking dicsérte a láncaikat lerázó proletárok harcát, de közvetlen támogatást nem nyújtott nekik.

A CIA jelentése azt írta róluk, gerillataktikájuk, eszközeik – mint a könyvégetés, robbantások, gyilkosságok – az újságok címlapjaira repítette a naxalokat, akik így könnyebben is tudtak toborozni. India középső-keleti részének ritkábban lakott, erdős-hegyes vidékein egyfajta „vörös folyosót” alakítottak ki, a céljuk az volt, hogy a vidék elfoglalása után a városokra is kiterjesztik felügyeletüket. Az itteni, a központi kormány által elhanyagolt népcsoportok tagjai szívesen csatlakoztak soraikhoz. A 45 éves nő, Sukhmati Dhruv is azért csatlakozott hozzájuk, mert a helyi erdészet teljhatalmú vezetői mindenért meg akarták adóztatni a helyieket – házépítésért, fakivágásért –, és rendszeresen meg is vertek eleve nyomorgó helyieket.

A naxalok a lerohanás taktikájával élve rá-rázúdultak rendőrőrsökre, a céljuk az volt, hogy minimum két fegyvert zsákmányoljanak ilyenkor. Gyorsan alkalmazkodtak, egyikük azt mondta a CNN-nek, ahhoz igazították a taktikájukat, milyen létszámú katonai egység jött ellenük, milyen formációban, milyen terepen. Ha kellett, rendezetten visszavonultak, ha kellett, támadtak, kihasználva az ellenség gyöngeségeit.

Húsz éve az akkori indiai vezetés a legnagyobb belső fenyegetésnek nevezte a mozgalmukat, de elmúlt a világuk dicsősége. A kétezres évektől a felívelő indiai gazdaságban az agráriumról az IT-szektorra helyeződött a hangsúly. Ekkoriban még 92 ezer négyzetkilométernyi, nagyjából magyarországnyi területre terjedt ki a naxalok befolyása, de ez csökkenésnek indult. 2010-ben elkövették egyik legvéresebb támadásukat a biztonsági erők ellen: 76 embert megöltek Cshattíszgarhban. Az indiai kormány szerint mintegy 9000 ember haláláért felelős a maoista mozgalom. Mindkét fél bevetett kegyetlenkedéseket, kínzást, nemi erőszakot a konfliktusban. A kormányerők is sok törvényen kívüli gyilkosságot követtek el, utólag önvédelemnek beállítva a kivégzéseket.

Pacifikálás vagy elnyomás?

Az utóbbi hónapokban az indiai biztonsági erők a naxalok több vezetőjét likvidálták, az egyszerű milicisták pedig sorra teszik le a fegyvert. A világ legnépesebb országának gazdasága lassan, de biztosan növi ki magát, a kapitalizmus uralkodik, a baloldali csoportok a választásokon is visszaszorulóban vannak. A központi kormány szerint év végéig teljesen felszámolják a maoistákat.

Ennek egyik eszköze a 2008-ban létrehozott Körzeti Tartalékos Gárda (District Reserve Guard – DRG), amely volt maoistákból áll, jól ismerik a Basztar nevű, a felkelésben főszerepet játszó térséget, 2-3 naponta járőröznek. Sorra vadászták le a naxalokat az elmúlt hónapokban, mondta a CNN-nek a műveletek egyik vezetője, Sundarraj Pattilingam, aki egy listát is megmutatott a maoista parancsnokok sorban kihúzott neveivel. Azt tagadta, hogy a helyi törzsek ellen atrocitásokat követtek el, szerinte csapatait érzékenyítették. Az elfogott, egyszerű milicistákat a kormány által fenntartott rehabilitációs intézetekbe viszik. Az indiai The Print hosszas cikket szentelt annak is, hogy Pattilingam vezetésével milyen profi hírszerzőkből és az alternatív megközelítésekben hívő rendőrtisztekből álló egység állt össze annak idején a szélsőbalos erőszak megfékezésére.

A térség egyébként bővelkedik vasban, bauxitban és szénben, segíthet Narendra Modi miniszterelnök nagy ívű tervében, hogy minden indiai háztartásba bevezessék az áramot, és az ország belépjen a fejlett nemzetek sorába. Pattilingam rendőrfőnök is azt hangsúlyozta, hogy a céljuk a térség fejlesztése is, „lehetőséget teremteni a belső erdei embereknek és fiataloknak, hogy megmutassuk nekik a külvilágot”.

Eközben sokan azzal vádolják Újdelhit, hogy bármilyen ellenvéleményt azzal fojt el, hogy biztos megint a maoisták berzenkednek. Így ha egy bányanyitás ellen tiltakoznak a helyiek, a hatalom egyből naxalveszélyt kiált.

Az indiai média nem győzi hangsúlyozni, milyen békés időszak köszöntött a tágabb régióra. A New Indian Express cikke szerint a történelem során először mernek bemenni az eldugottabb falvakba a népszámlálóbiztosok Budha Pahar térségében – bár természetesen rendőri felügyelettel. A Deccan Herald szerint az egyik érintett állam, Telangána azt mérlegeli, csökkentené az elit Greyhounds (Agarak) rendőri egység méretét. Az egységet épp a naxalok ellen hozták létre 1989-ben, a felkelők elleni dzsungelharcra specializálódott, e téren az egyik legjobb Indiában. De az egyik legbizarrabb mellékszál, hogy az ETV Bharat szerint a mozgalomért sterilizációt vállaló leszerelt naxalok sorra jelentkeznek ennek visszacsinálására, hogy családot alapítsanak. Ezért India több részéről is urológusok érkeztek Dzsagdalpur kórházába erősítésnek.

Az indiai Megfigyelő Kutató Alapítvány (ORF) intézet írása szerint az is a maoisták visszaszorulásához vezetett, hogy a központi kormány befektetett a térségben utakba, telekommunikációba, iskolákba, egészségügybe, bankokba, megélhetésbe. Igyekeznek a naxalok közül kilépő egyszerű talpas katonáknak rehabilitációt nyújtani, visszaintegrálni őket a társadalomba. Az ORF szerint ez jó minta lehet, előnye is van, mivel a magukat megadó gerillák értékes hírszerzési információkkal szolgálhatnak a megmaradt sejtekről. Az intézet – dacára a visszaélésekről szóló jelentéseknek – azt írta, India eljárása mintául szolgálhat, hiszen nem függesztették fel a demokratikus jogokat vagy nem katonai uralom lett egy régióban a vége, ahogy a Tamil Tigrisek ellen küzdő Srí Lankán vagy Peruban, ahol a Fényes Ösvényt sikerült többé-kevésbé levernie az államnak.

Az ORF szerint az is megpecsételte az erdős hegyekben tevékenykedő gerillamozgalmat, hogy India is urbanizálódik, egyre többen költöznek a hegyi falvakból a városokba. Itt pedig már nehezebb egy milíciát fenntartani, viszont politikai mozgalmat lehet építeni. Itt jön be az indiai állam szerepe, aminek a demokratikus kereteken belül maradva kell válaszokat találnia a városi marxizmusra, nem kockáztatva a polgári szabadságjogokat és a szólásszabadságot.

Ugyanakkor az Eurasia Review cikke árnyalja a hurráoptimista véleményeket. A cikk szerint pont hogy túlmilitarizálta az indiai kormány a konfliktust. Azzal, hogy világos határidőt lőtt be, illetve büszkén hirdeti, hogy csak 2025-ben 200 naxalt ölt meg, nem épp a társadalmi megbékélést mutatja. Ezt jelzi, hogy a maoista vezető Baszavaraju őrizetben halt meg gyanús körülmények között. Eközben az érintett hegyvidéki törzsek megszállást látnak, és hogy a központi állam és bányacégek az ásványkincseikre fenekednek.