Nyolcan meghaltak két egymást követő balesetben az M1-esen, egy moldáv rendszámú kisbusz is érintett volt

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Nyolc ember meghalt péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében, ahol rövid időn belül két súlyos baleset is történt. A rendőrség szerint az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.

Az első baleset magyar idő szerint 4 óra 30 perc körül történt: egy tehergépkocsi egy munkagépnek ütközött az autópálya 114-es kilométerszelvényénél. A jármű ezután kigyulladt, a vezetője a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométerszelvénynél újabb baleset történt: egy kisbusz ütközött neki egy tehergépkocsinak, amely az előző baleset utáni forgalmi okból állt az úton. A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét személy a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy egy török rendszámú kamion és egy moldáv rendszámú kisbusz érintett a két balesetben.

A baleset hírére Magyar Péter Facebook-oldalán reagált. „A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk” – írja a miniszterelnök.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!