A brit posta 19 éves késéssel kézbesített egy gyereknevelési magazint

A brit királyi posta 19 év után kézbesített egy gyereknevelési tanácsokat adó magazint egy apukának, aki második gyermekének születése után azt megrendelte – jelentette a brit sajtó. Paul Edwards a közösségi oldalán tett közzé egy fotót a küldeményről, amihez a brit posta egy elnézést kérő üzenetet is mellékelt, amiben bocsánatot kérnek azért, hogy milyen rossz állapotban érkezett meg hozzá.

Az 52 éves férfi a BBC-nek elmondta, hogy 2007-ben vásárolta meg a Mother & Baby (Anya és baba) magazin egyik számát, amikor a lánya 18 hónapos volt, fia pedig három hónappal később született. Az azonban csak előző hét pénteken érkezett meg a postaládájába, miközben gyermekei már egyetemre járnak.

Edwards az X közösségi oldalán tett közzé egy fényképet a majdnem két évtizedes késéssel érkezett magazinról, amit 1,5 millióan láttak, és több mint hatvanezer lájkot kapott. A férfit meglepte a reakció mennyisége, közölve, hogy ennek az lehet az oka, hogy a britek szeretnek arról panaszkodni, hogy a posta és a vonatok késnek.

Az apuka bizarrként jellemezte az esetet a BBC-nek nyilatkozva, közölve, hogy „sok viszonylag friss szülőhöz hasonlóan te is feliratkozol olyan dolgokra, amik tanácsokat, ajánlatokat és a gyerekekkel való elfoglaltságokat kínálnak – aztán persze mindenki rájön, hogy magadnak kell megoldanod.” A férfi elmondta, hogy akkor talán nem is tűnt fel nekik, hogy a magazin nem érkezett meg.

A királyi posta az esettel kapcsolatban közölte, hogy minden egyes nap ellenőrzik a rendszereiket, és nem az történhetett, hogy a küldemény elveszett, hanem valaki azt nemrég visszarakhatta a rendszerbe, és azután kézbesítették ki.

Edwards elmondta, hogy többen is azt javasolták neki, hogy az interneten adja el a magazint, de „én nem ilyen vagyok, inkább csak kidobom a szemétbe”.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!