Hivatalos: október 19-én népszavazást tartanak Albertában a Kanadától való elszakadásról

Alberta tartomány miniszterelnöke, Danielle Smith csütörtök este hivatalosan bejelentette: 2026. október 19-én népszavazást tartanak arról, hogy Alberta Kanada része maradjon-e, vagy elindítsák az elszakadáshoz vezető jogi folyamatot, ami után egy másik, már ügydöntő népszavazás születhet az ügyben. Ezzel eldőlt, hogy a korábban még bizonytalan függetlenségi kezdeményezés biztosan a választók elé kerül ősszel, és az ország egységének első komolyabb kihívása lehet évtizedek óta – írja a BBC.
A fejlemény jelentős fordulat ahhoz képest, hogy korábban még kérdéses volt, egyáltalán napirendre kerülhet-e az elszakadás ügye. Márciusi cikkünkben még azt írtuk, „a függetlenség kérdése egyelőre nincs a napirenden: ehhez a választásra jogosultak 10 százalékának érvényes aláírására lenne szükség. Az, hogy ez összegyűlik-e, májusban derülhet ki.”
Azóta az elszakadást támogató petíció több mint 300 ezer aláírást gyűjtött össze, miközben egy Kanada egysége mellett kiálló kezdeményezést több mint 400 ezren támogattak. Smith végül úgy döntött, hogy a kérdést közvetlenül a választók elé viszi.
Egy nyári Bloomberg-cikk az Angus Reid Institute felmérésére hivatkozva azt írta, hogy a válaszadók 52 százaléka szeretné, ha a tartomány Kanada része maradna, míg 19 százalék biztosan a függetlenséget támogatná. További 17 százalék inkább a kiválás felé hajlik, míg 8 százalék inkább a maradás felé, de bizonytalan. A számok alapján a kiválás nem tűnik valószínűnek, ugyanakkor az már önmagában is figyelemre méltó, hogy a kérdés egyáltalán felmerülhet a népszavazás témái között.
Smith hangsúlyozta, hogy személyesen Kanada egysége mellett fog szavazni, de szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni a függetlenséget támogató több százezer albertai véleményét. A miniszterelnök egyúttal élesen bírálta azt a bírósági döntést, amely korábban felfüggesztette az elszakadási petíció hitelesítését őslakos közösségek kifogásai miatt.
A kanadai szövetségi politika szereplői gyorsan reagáltak a bejelentésre. Dominic Leblanc belkereskedelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a liberális kormány szerint Alberta és egész Kanada érdekeit az szolgálja leginkább, ha az ország egységes marad, és a tartományok együttműködnek egymással. A szövetségi konzervatívokat vezető, albertai Pierre Poilievre szintén az ország egyben tartása mellett állt ki.
A téma érintőlegesen összefügg azzal, hogy Kanada végleg megelégelte az amerikai energiafüggőséget. Alberta Kanada olajtermelésének több mint 84 százalékát adja, napi mintegy 4 millió hordóval. Korábban így írtunk a folyamatról és annak veszélyeiről: „A kanadai befektetési történetnek van egy alacsony valószínűségű, de potenciálisan földrengésszerű következményekkel járó kockázata is. Albertában, részben amerikai politikai támogatás mellett, napirendre került egy függetlenedési kezdeményezés. Ha ez sikerrel járna, Kanada elveszíthetné leggazdagabb tartományát.”
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom