Magyar Péter és miniszterei megérkeztek Bécsbe, az osztrák kancellárnál kezdik a napot

Magyar Pétert Varsóhoz hasonlóan a bécsi Ballhausplatzon, az osztrák kancellári hivatal előtt is katonai tiszteletadással fogadták. A miniszterelnök, illetve a több miniszterből álló magyar delegáció hajnalban érkezett az osztrák fővárosba a lengyelországi Gdańskból. Magyar csütörtök reggel Bécsben találkozott Christian Stocker osztrák kancellárral és Claudia Bauer európai ügyekért felelős miniszterrel.
Magyar Christian Stocker kancellárral közösen hallgatta meg a két ország himnuszát, majd kölcsönösen bemutatták egymásnak kormányuk jelenlévő tagjait. A magyar kormányból Bécsben van többek közt Orbán Anita, Vitézy Dávid, Kapitány István és Gajdos László is, ők osztrák minisztertársaikkal egyeztetnek majd.
A tiszteletadás után Magyar és Stocker közösen bevonultak a kancellári hivatalba, ahol leültek tárgyalni. A miniszterelnökkel tartott Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, Orbán Anita külügyminiszter és Vitézy Dávid beruházási és közlekedési miniszter is. Ezek után várhatóan a következő órákban közös sajtótájékoztatót tartanak majd.
Szerdán kiderült, hogy Magyar Péter sürgős kormányzati teendőkre hivatkozva két ausztriai programját is lemondta. Mégsem vesz részt a göttweigi apátságban megrendezett Wachau Európa-fórum csütörtöki napján. A programjából az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara rendezvényén való részvételt is törölték. Szondi Vanda kormányszóvivő a Telex kérdésére azt válaszolta: „Egy hivatalos látogatás programja folyamatosan változik. Ahogy a felek egyeztetnek, bizonyos programpontok bekerülnek, mások pedig kikerülnek. Ez egy teljesen szokványos diplomáciai folyamat, most is csupán ennyi történt.”
A miniszterelnök a tervek szerint a nap folyamán meglátogatja Alexander Van der Bellen államfőt is. Orbán Anita várhatóan Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszterrel találkozik majd. Sajtóértesülések szerint a hivatalos találkozók után a magyar kormányfő a Magyarországon működő osztrák vállalatok magas rangú képviselőivel fog ebédelni. A Hvg.hu azt írja, az ebéden olyan cégek vezetői vehetnek majd részt, mint a Spar, az Erste, a Raiffeisen, az Uniqa, az ÖBB Railcargo, valamint a Leier építőanyag-gyártó. Ahogy azt korábban bejelentették: Bécsből délután, vonattal térnek majd vissza Magyarországra.
Magyar Péter kedden a lengyelországi Krakkóban kezdte külföldi útját, innen Varsóba vonatozott, ahol találkozott Donald Tusk miniszterelnök mellett Karol Nawrocki államfővel és további lengyel vezetőkkel. Lengyelországi útjának utolsó állomása Gdańsk volt, ahonnan a kommunizmussal szembeni lengyel ellenállás indult. Itt találkozott Lech Wałęsával, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetőjével, volt lengyel elnökkel, emellett Tuskkal közösen tartottak városi sétát, ahol Magyar Péter beszédet is tartott. „Vigyázzatok magatokra, és várunk benneteket mielőbb haza” – üzente a helyi magyaroknak.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom